ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Görbe, Bajnai

Létrehozva: 2013. szeptember 13., 09:23 | Utoljára frissítve: 2013. szeptember 13., 10:15
nyomtat küld

Pilhál György: Még a legkisebb szövetségeseket is meg kell becsülni a mai cudar kampányvilágban. Lám, Bajnai Gordon, az Együtt 2014-PM vezére is örömmel vette a Független Civilek Komáromért Egyesület (FCKE) közeledését, mikor országjáró körútja során elfogadta Horváth Zsolt elnök meghívását egy ottani lakossági fórumra. A május végi esemény most amiatt került elő ismét, mert kiderült: a tavaszi szeminárium szervezője - a meghívó fél - nem más, mint a komáromi éjszakai élet ismert figurája. Kis Görbe (így is becézik a szívélyes embert) sűrűn belebotlik a törvénybe; fő profilja a motorcsónaklopás, de előfordult, hogy tankhajóról (vízi városban vagyunk) próbált - korrupt rendőrök segítségével - mintegy hétmillió forintnyi benzint vételezni. (...) Bár a szövetség tegnap délutáni közleménye szerint megszakította a kapcsolatot Kis Görbével, az embernek van egy olyan érzése: létezik lator körökben egyfajta kimondatlan szakmai összetartás, fegyverbarátság. Legyen szó bármiről: motorcsónakról, libáról, hatalomról...

(Magyar Nemzet, 2013. szeptember 13.)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések