ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Átadták a Tengelic-Szedres összekötő utat

Átadták szombaton a Tolna megyei Tengelicet Szedressel összekötő, 6235-ös számú utat. A 11,2 kilométeres útszakaszt 1,48 milliárd forintos költséggel teljes körűen felújítottak.
Létrehozva: 2013. szeptember 14., 16:46
nyomtat küld

A Közgép Zrt., a Magyar Aszfalt Kft., az Euroaszfalt Kft. és a Swietelsky Kft. alkotta KMES konzorcium kivitelezésében elkészült beruházás százszázalékos európai uniós támogatással, az Új Széchenyi Terv keretében valósult meg.

A Tengelicen rendezett ünnepélyes átadáson Potápi Árpád, fideszes országgyűlési képviselő, Tolna megyei útügyi miniszteri biztos emlékeztetett: 2012-ben Tolna megyében két alsóbbrendű út felújítása valósult meg, idén a tengelici szakasz az első befejeződött útfelújítási projekt, 2014 májusában pedig elkezdődhet a Paks-Kölesd összekötő út rekonstrukciója. Hozzátette: októberben, novemberben országszerte 33 milliárd forintos forrásból 800 kilométernyi út újul meg. Tolnában 1,3 milliárd forintot fordítanak főutak felújítására, köztük a 6-os út Tolna megyei szakaszára, amelynek rekonstrukciója 2006 óta várat magára.
   
Rimai Rudolf, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna megyei igazgatója elmondta: a most átadott szakaszon megerősítették a pályatestet, új kopóréteget építettek, hat méterre szélesítették az utat, amelynek mentén 14 új buszmegálló épült, hármat pedig felújítottak. A projekt keretében korszerűsítették az út vízelvezető rendszerét. A kivitelezésnél 35 ezer köbméter földet, 4,5 ezer köbméter útalapot és 6 ezer köbméter aszfaltot használtak fel. A Magyar Közút tájékoztatása szerint az Új Széchenyi Terv keretében a Dél-Dunántúlon összesen 63 kilométernyi, erősen leromlott állapotú mellékút felújítása valósult meg. 2013-ban minden eddiginél nagyobb volumenben újítanak fel teljes körűen ilyen utakat: a zrt. országszerte összesen több mint 555 kilométert érintő beruházást hajt végre - írta szombati sajtóközleményében a társaság.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések