ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A szén és a tűzifa árának csökkentését is vizsgálják

November elsejétől csökken az áram, a távhő és a gáz ára a kormány döntése szerint - mondta a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa a Híradónak. Németh Szilárd hozzátette: ehhez még törvénymódosításra is szükség lesz.
Létrehozva: 2013. szeptember 15., 10:56
nyomtat küld

 A Fidesz frakciója még a hónap elején határozott az újabb rezsicsökkentésről, akkor azonban a fűtési szezon kezdetét, október 15.-t jelölték meg időpontként. A kabinet az újabb csökkentéshez szükséges törvénymódosítások és a könnyebb számlázás miatt döntött az új dátum mellett.

Szeptember elején, a Fidesz visegrádi kihelyezett frakcióülésén jelentette be a képviselőcsoport vezetője az újabb rezsicsökkentést. Rogán Antal akkor azt mondta: az áram, a gáz és a távhő ára 11,1 százalékkal csökken majd a fűtési szezon kezdetén. A csökkenés mértékét úgy kell meghatározni, hogy a tavalyi év decemberi árakhoz képest az idei decemberi árak már húsz százalékkal olcsóbbak legyenek – mondta a frakcióvezető.  Akkor két időpontot vizsgáltak, amikortól csökkenhetnek az árak, október 15-ét és november elsejét. 

Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa azt mondta: utóbbi mellett döntött a kormány, de erről még az Országgyűlésnek is szavaznia kell. Elmondta, törvényt kell módosítani, és a törvénymódosításhoz időre van szükség, a november elsejei dátum ellenben tartható lesz mind a Parlamentben, mind a kormányzatnál és ez segítséget fog jelenteni a szolgáltatóknak is, hiszen akkor a számlázást nem kell megbontani a hónapra.

Idén eddig két lépcsőben csökkentek a rezsiköltségek: januártól 10 százalékkal lett olcsóbb a földgáz, az áram és a távhő ára, júliustól pedig a vízdíj, a csatorna, a szemétszállítás, a szennyvízszippantás, a PB-gáz és a kéményseprés díja mérséklődött. Ez egy átlag keresetű családnál akár évi 100 ezer forint megtakarítást jelent. A gáz, az áram, a távhő árának további 11,1 százalékos csökkentésével az eddigi 100 ezer forinton túl további havi 3-4 ezer forint maradhat a családoknál.

A fogyasztók először decemberben kapják meg azokat a számlákat, amelyeken már a november elsejétől érvényes, csökkentett árak szerepelnek.

Németh Szilárd arról beszélt: a rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vizsgálja annak lehetőségét, hogy csökkenhessen a szén és a tűzifa ára is.

(hirado.hu-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések