ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Gyógyhellyé nyilvánították Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőt

 Gyógyhellyé nyilvánították Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőt, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely településrésze az ország 16. gyógyhelye - jelentette be Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a város polgármestere sajtótájékoztatón csütörtökön.
Létrehozva: 2013. szeptember 19., 12:35 | Utoljára frissítve: 2013. szeptember 19., 13:53
nyomtat küld

 Az önkormányzati vezető elmondta: az 1800-as évek elejétől ismert a gyógyhatása a sóstógyógyfürdői szik- és termálvíznek, amely a különböző bőr-, nőgyógyászati- és reumatikus betegségek eredményes orvosi kezelését segíti.
    
Elmondása szerint Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő gyógyhellyé nyilvánítása  tudatos fejlesztési program eredménye. 2011-ben a 10 hektáros, 22 medencés parkfürdőjét korszerűsítették 1,7 milliárd forintért, az idén 150 millió forintért a régi fürdőházát alakították át háromcsillagos hotellé. Emellett előkészítettek egy idén induló 2,1 milliárd forint értékű beruházást, amelynek részeként 1400 négyzetméteres gyógyászati kezelőközpontot építenek a jövő év végéig.
    
A gyógyhellyé nyilvánítási cím megszerzését erősítette, hogy Sóstógyógyfürdőn a parkfürdő, a fürdőház és az élményfürdő létesítménye 2012-ben megkapta a gyógyfürdő cím használatának jogát az Országos Tisztiorvosi Hivataltól (OTH). A városközpontban lévő Júlia-fürdő pedig regionális gyógyfürdői besorolással rendelkezik, így Nyíregyházán már négy létesítmény viseli az egészségturizmus szempontjából igen fontos címet.
    
Kovács Ferenc kiemelte: az Európai Unió éppen Magyarország elnöksége idején határozott a határokon átnyúló egészségügyi szolgáltatások liberalizációjáról, amely októberben lép életbe. Ez az egészségturizmus jelentős növekedését alapozza meg a nyíregyházi fürdők esetében is - tette hozzá.
    
A polgármester úgy vélte, a gyógyhellyé nyilvánítás, a gyógyfürdők léte remélhetőleg szakmai befektetőket is vonz majd Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőre, ahol a város önkormányzata egyhektáros területtel vár szállodaépítői beruházót.
    
Podlovics Roland, a nyíregyházi gyógyfürdőket működtető önkormányzati cég, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója közölte: a szakorvosi háttér adott a gyógyító munkához, s az iszapkezeléstől a szénsavas fürdőig minden terápiás lehetőség a látogatók rendelkezésére áll. Még az egyik szikes tó szabadtéri strandján is kialakítottak gyógyvizes medencét a vendégeknek, akik az idén eddig háromszázezren fordultak meg a fürdőkben.
    
A cég tavaly 919 millió forint árbevételt ért el, az idén pedig várhatóan már meghaladják az egymilliárdot. A társaság 2011-ig veszteséges volt, 2012-ben viszont nyereséget ért el, 502 ezer forint lett az üzemi eredménye. Most ettől többre számítanak a 10 százalék körüli bevétel-növekedés alapján.
    
Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. észak-alföldi szervezetének igazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a régióban már három gyógyhely, Nyíregyháza-Sóstógyógyfördő mellett Hajdúszoboszló és Debrecen várja az egészségturizmus résztvevőit. Az első hét hónapban a térségben 4,7 százalékkal nőtt a vendégek száma, s meghaladta a 317 ezret. Közöttük a külföldiek több mint 80 ezren voltak. A vendégéjszakák száma is emelkedett 3 százalékkal, megközelítette a 900 ezret.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések