ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Balla Mihály: Tovább csökken a rezsidíj

Már az idei fűtésszezonban is érzékelni fogja a lakosság a húsz százalékos rezsidíj csökkenést – mondta Cegléden Balla Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Országosan 2,2 millió, a Dél-Pest megyei körzetben pedig mintegy húszezer aláírás gyűlt össze a rezsicsökkentés védelmében.
Létrehozva: 2013. szeptember 20., 09:44 | Utoljára frissítve: 2013. szeptember 20., 09:45
nyomtat küld

Éves szinten akár százezer forintot, vagyis majdnem egy havi jövedelmet is megspórolhatnak a családok a rezsicsökkentés következtében – mondta Balla Mihály szerdán, az egyébként ünnepi lázban égő, Kossuth-napokra készülő Cegléden. A Fidesz frakcióvezető-helyettese azért látogatott a Dél-Pest megyei térség legnépesebb városába, hogy tájékoztassa a fejleményekről azokat, akik a kormány és a Fidesz-KDNP pártszövetség aláírásgyűjtő akcióját segítették, illetve hogy még inkább népszerűsítse a kezdeményezést. Balla Mihály elmondta: az elmúlt hónapokban Magyarországnak meg kellett vívni a küzdelmeit a multinacionális cégekkel, energiaszolgáltatókkal, hogy a lakhatás lakosságra nehezedő terhein könnyíteni tudjanak.

A rezsiköltségek csökkentése több lépcsőben valósul meg, az áram és vezetékes gáz fogyasztói árának tíz százalékos mérséklését újabb 11,1 százalékos vágás követi, ezúttal azonban már a víz, PB gáz, a szemétszállítás, és a kéményseprés is olcsóbb lesz. Ez összességében húsz százalékos rezsidíj-csökkenést eredményez majd, ami már az idei fűtési szezon beálltával érezteti a hatását a családoknál.

A díjcsökkentésnél azokra is gondolnak, akik főképp fával vagy szénnel fűtenek: egy kormányzati munkacsoport azon dolgozik, hogy ezeket az energiahordozókat is olcsóbbá tegyék ugyanennyivel – mondta el a fórum előtti sajtótájékoztatón, újságíróknak Balla Mihály. 2011-ben még együtt emlegették hazánkat Görögországgal, ma azonban Magyarország jobban teljesít, ezért lehetőség nyílik a lakosság terheinek csökkentésére – fogalmazott a Fidesz frakcióvezető-helyettese, hozzátéve: az előző kormány idején a gáz ára a háromszorosára, az áramé pedig a duplájára emelkedett.

A rezsicsökkentés védelmében indított aláírásgyűjtést az országban 2,2 millióan, a Ceglédet, Nagykőröst, Abonyt, és több községet is magában foglaló Dél-Pest megyei választókörzetben pedig mintegy húszezren támogatták.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések