ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Együtt a vállalkozókért

A Széchenyi Programiroda és az Ipartestület konzultációval egybekötött tájékoztatót szervezett a vállalkozók részére.
Létrehozva: 2013. szeptember 20., 10:18
nyomtat küld

A fórumnak két témája volt: a Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban (TÁMOP-2.3.4.A-13/1), valamint a Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért ( NYDOP-1.3.1/DésE-13) című pályázatok részletes ismertetése.

 Az eseményen részt vett Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője is, aki köszöntőjében az uniós források hatékony felhasználásáról is szót ejtett, valamint Samodai Imre, a Széchenyi Programiroda (SZPI) Nyugat-dunántúli regionális igazgatója is, aki az uniós pályázatok jelenéről és jövőjéről adott tájékoztatást, és az SZPI működéséről, céljairól is szólt.

 Firtl Mátyás a fórumon ismertette azt, ahogyan működik a magyar modell. A kormány sikeresen rendbe tette az állam pénzügyeit úgy, hogy a nagyvállalatoktól és a bankoktól kért méltányosabb tehervállalást és nem az emberekre rakott újabb terheket. Emellett növekedési pályára állította a gazdaságot és csökkentette az inflációt – hangsúlyozta. Hozzátette: a magyar modell működik, ez azért lehetséges, mert Magyarország jobban teljesít. A politikus rámutatott, ezt számok bizonyítják: mert míg az EU-s államok összes adóssága GDP arányosan növekszik, addig Magyarországé csökkenő pályán van és 80 százalék alá süllyedt. Magyarországon megindulhatott a gazdasági növekedés, ez a fejlesztéseket is bevállaló, működő vállalkozásoknak nagyban köszönhető - mondta Sopron és környéke országgyűlési képviselője. 2013 első negyedévében a GDP 0,7 százalékkal nőtt a 2012. negyedik negyedévéhez képest. Az infláció több évtizede nem tapasztalt szintre csökkent: 1,8 százalékra 2013 júliusában – tájékoztatott.

Firtl Mátyás arról is szólt, hogy a kormány véghezvitte a kisvállalkozások adójának csökkentését, amikor  500 milliós adóalapig 19 százalékról 10 százalékra csökkentette a társasági adót. Az erős, független, munkát adó, mikro- kis- és középvállalkozások jelentik a gazdaság növekedési kulcsát - mondta Sopron és környéke országgyűlési képviselője, aki  emlékeztetett arra is, hogy a kormány érdekérvényesítésének köszönhetően egy magyar állampolgárra 51 ezer forinttal több uniós támogatás jut a következő 7 évben. 2014-2020 közötti időszakban az EU költségvetése csökken, ennek ellenére 25 milliárd uniós támogatás érkezhet hazánkba. Az egy főre jutó uniós támogatásokat tekintve másodikak vagyunk a tagországok sorában.

A fórumot követően lehetőség volt arra, hogy a résztvevők kérdéseket tegyenek fel az SZPI munkatársainak a pályázatok menetéről, illetve, azzal kapcsolatban is, hogy elképzeléseik miként valósíthatók meg a pályázatok segítségével.
 
Két közeljövőbeli pályázatát is ismertette a Széchenyi Programiroda. A TÁMOP-2.3.4.A-13/1 Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban pályázat  lényege jellemzően a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó (azaz új státusz betöltését eredményező) új foglalkoztatás támogatása kilenc hónapon keresztül járó teljes vagy részleges bér- és járuléktámogatással, a cégen belüli segítő mentor bérpótlékával és az új munkahely tárgyi feltételei kialakításának támogatásával.

Samodai Imre, a Széchenyi Programiroda regionális  igazgatója ismertette a programiroda tevékenységének eredményességét, kiemelve azt, hogy a vállalkozók ingyen vehetik igénybe a programiroda szolgáltatásait a tervezéstől a megvalósulásig, sőt és azon is túl.

 A program elsődleges célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben szerzett első szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a pályakezdők korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, ezzel a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése. A program célja továbbá a duális szakképzés erősítése, a tanulószerződést kötő tanulók és vállalkozások támogatása, valamint közvetett cél a duális képzésben részt vevő vállalkozások számának növelése.

  A NYDOP-1.3.1/DésE-13 Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért pályázati kiírás a vállalkozások működési helyszínéül szolgáló meglévő, működő telephelyek modernizációját és bővítését, nem megfelelő telephelyeik cseréjét, új telephelyek kialakítását, a telephelyek kihasználtságának növelését kívánja elősegíteni, a KKV-k versenyképességének megőrzése, fokozása érdekében, hogy ezáltal közvetve a működésük helyszínéül szolgáló térségek versenyképessége is javuljon.

A pályázati kiírás céljának teljesítéséhez a termelő és/vagy szolgáltató tevékenységüket fejleszteni kívánó vállalkozások meglévő, illetve új telephelyeik kialakításával és fejlesztésével járulnak hozzá.

(firtl.sopron.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések