ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Százmilliárdos fejlesztés Nyíregyházán

Több mint 100 milliárd forint értékű építkezés, fejlesztés zajlik, illetve kezdődik el a következő hetekben Nyíregyházán - közölte Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
Létrehozva: 2013. szeptember 21., 10:14
nyomtat küld

Elmondta, a legnagyobb, mintegy 60 milliárd forintos beruházás a dán Lego cégcsoporté, amely 100 hektáros területen új gyárat épít. A 12 épület október végén már kulcsrakész állapotban lesz. A termelés 2014 első negyedévében indul, és 1500-an dolgoznak majd az új Lego-gyárban.
   
A másik jelentős cégberuházás az osztrák tulajdonban lévő Dunapack Kft.-é, amely több mint 1,7 milliárd forintot költ nyíregyházi papírgyárának technológiai fejlesztésére. A jövő tavaszig elkészülő korszerűsítéssel a mintegy 200 dolgozót foglalkoztató üzem új termékekkel jelenhet meg a piacon, tovább növelve 13 milliárd forintos éves bevételét.
   
A polgármester tájékoztatása szerint ugyancsak befejezéséhez közeledik a 13,5 milliárd forint értékű szennyvízhálózati beruházás, amely a város 22 településrészének 215 utcáját érinti. A 186 kilométeres vezetékrendszerrel 2014-ben csaknem teljessé válik a megyeszékhely csatornázottsága.
   
Három lakóövezet korszerűsítése is elindult

Az uniós és állami forrásokkal támogatott önkormányzati beruházások közül a szennyvízhálózat bővítése mellett jelentős még a művelődési központ kétmilliárd forintot meghaladó átépítése, korszerűsítése. Szintén kétmilliárdnál nagyobb összeget költhetnek Sóstógyógyfürdő városrész komplex fejlesztésére, 1,6 milliárdot pedig a borbányai régi hulladéklerakó rekultivációjára.
   
Három lakóövezet, az Érkerti, az Örökösföldi és a Huszár lakónegyed korszerűsítése is megkezdődött, illetve hamarosan indul, együttesen több mint 2,3 milliárd forintból. Fél-fél milliárdos útfelújítási, távfűtési vezetékcsere- és kerékpárút építési program is kezdődött Nyíregyházán. Több mint 400-400 millió forintért pedig csapadékvíz-elvezető hálózatot építenek, illetve korszerűsítik a Móra Ferenc Általános Iskolát. Együttesen 600 millió forintból felújítják a piaccsarnokot, a gyermekek és családok átmeneti otthonát és hét óvodát is.

Megkezdődik a város nyugati elkerülő útjának építése is    

Intézményi beruházásban - uniós és állami támogatással - megkezdődött a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház fejlesztése is, 14,5 milliárd forintból. Három részből álló, többemeletes, egymással összekötött, 36 ezer négyzetméter alapterületű épületegyüttes készül, amelyben a bel- és gyermekgyógyászati, illetve az onkológiai részleg kap helyet. Mindegyiket a legkorszerűbb orvosi eszközökkel, gépekkel és műszerekkel szerelik fel. Erre négymilliárdot költhetnek majd a projektköltségből. Kovács Ferenc közölte, hogy megkezdődik a város nyugati elkerülő útjának építése is, az első szakasz 2014 végéig készül el, hatmilliárd forintos állami beruházásban.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések