ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Megmarad az építmény- és idegenforgalmi adó a Margitszigeten

A fővárosi önkormányzat él az építményadó és az idegenforgalmi adó beszedésének lehetőségével 2014. január 1-jétől az általa közvetlenül irányított Margitszigeten.
Létrehozva: 2013. szeptember 26., 09:55
nyomtat küld

A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön 21 igen szavazattal, 11 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatokat. Az építményadóról szóló rendelet négyzetméterenként 1700 forintban állapította meg az adó mértékét, a hatásvizsgálat szerint ez éves szinten 75 millió forint bevételt jelent a fővárosi önkormányzatnak.
    
Módosult az idegenforgalmi adóról szóló rendelet is, amelynek hatálya kiterjed a Margitsziget területére. A főváros eddig a XV., a XVI., a XVII., a XVIII., a XIX., a XX., a XXI., a XXII. és a XXIII. kerületben szedte be ezt az adótípust, a többi kerület saját hatáskörben vetette ki.
    
A Margitszigetről évi mintegy 80 millió forint idegenforgalmi adóval kalkulál a főváros.
    
Az adóalanyok számára egyik adónem megfizetése sem új kötelezettség, korábban a XIII. kerületi önkormányzat is kivetette azokat.
    
A Margitsziget az Országgyűlés döntése nyomán július 20-án került a fővárosi önkormányzat közvetlen igazgatása alá a XIII. kerülettől.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések