ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A közteherviselés új rendszere megkönnyítette a foglalkoztatást

Az elmúlt hónapok közteherviselési intézkedései a munkahelyek megóvása mellett azt szolgálták, hogy az ország pénzügyi helyzete a továbbiakban is szilárd maradjon - nyilatkozta Varga Mihály a Magyar Nemzetnek.
Létrehozva: 2013. szeptember 28., 08:19 | Utoljára frissítve: 2013. szeptember 28., 08:24
nyomtat küld

A nemzetgazdasági miniszter a lap szombati számában közölt interjúban kiemelte: júliusban több mint hétszázezer személy foglalkoztatását könnyítette meg a közteherviselés új rendszere. A munkáltatókat ugyanis adókedvezmény illeti meg, ha pályakezdő fiataloknak, nyugdíj előtt állóknak, kisgyermeket nevelő szülőknek, régóta munkát kereső embereknek adnak álláslehetőséget vagy olyan munkakörben alkalmaznak dolgozókat, amelynél nincs szükség szakképzettségre. A vállalkozói szféránál 65 milliárd forintot hagytak adókedvezmény formájában az év eleje óta élő rendelkezések.
   
Arról, hogy a túlzottdeficit-eljárás ne indulhasson újra, százmilliárd forintos adóváltoztatással gondoskodott a kormány - mondta Varga Mihály. A miniszter ennek kapcsán kifejtette: a terheket úgy próbálták meg elosztani, hogy azok a szereplők  - például a pénzügyi szféra - járuljanak hozzá nagyobb mértékben a költségekhez, amelyek ezt leginkább megtehetik.
   
A miniszter szerint 2010 nyara óta igazságosabbá vált a közteherviselés. Az akkori döntések egyike úgy szólt, hogy enyhíteni kell a lakosság adóterheit. Az elképzelés egyebek mellett az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer és a családokat támogató gyermekkedvezmény bevezetésében öltött testet, a két intézkedés 2011-től kezdve nagyjából évi 500 milliárd forintot hagy a családoknál - mondta.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések