ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Czomba: Nagyon meg kell becsülni az eredményeket

Egy év alatt közel 70 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a munkanélküliségi ráta pedig 10% alá csökkent a KSH legfrissebb adatai szerint. Tartósnak bizonyulnak-e a kedvező munkaerő-piaci tendenciák? Czomba Sándor szerint „nagyon meg kell becsülni az eredményeket”.
Létrehozva: 2013. szeptember 28., 08:35 | Utoljára frissítve: 2013. szeptember 28., 08:36
nyomtat küld

 A 2010-es kormányváltás óta 225 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, amiből nagyjából 90 ezer a közfoglalkoztatottak miatti növekmény, 45 ezer a migráció okán fellépő növekedés és 90 ezer emberrel többen a versenyszférában dolgoznak – vont mérleget a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Közbeszéd pénteki adásában.

Czomba Sándor „nagyon pozitív eredménynek” vélte, hogy a „lélektani határ”, vagyis 10 százalék alá süllyedt a munkanélküliség, főként annak tudatában, hogy az euróövezetben az 12 százalék fölött van, és folyamatosan növekszik – mondta.

A politikus szerint ahhoz, hogy foglalkoztatáspolitikailag „jól érezzük magunkat”, tartósan 4 millió fölé kellene kerülnie a magyarországi foglalkoztatásnak, hosszú távon pedig az ötmilliós határ a cél. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben „nagyon meg kell becsülni az eredményeket”.

Czomba Sándor ugyanakkor hozzátette, hogy az KSH-adatok terén szezonalitás mutatkozik, így a téli hónapokban vélhetően 10 százalék fölé kúszik majd a munkanélküliség, ám a tendenciákat tekintve „még mindig sokkal jobb, mint a korábbi években volt” – fogalmazott.

Az ellenzéki bírálatokra reagálva az M1 Az Este című műsorában leszögezte: a KSH nemzetközi sztenderdek alapján végzi a méréseit, amit semmilyen mértékben nem befolyásolhat egyik kormány sem. Az adatokat „sokan összekeverik az intézményi statisztikával, amely azonban nem vizsgálja az öt fő alatti vállalkozásokat, valamint az egy és ötven fő közötti versenyszférás foglalkozatókat sem” – mutatott rá.

Az NGM államtitkára aláhúzta: ha a kérdés az, hogy segélyt vagy munkát kell-e adni az embereknek, akkor a kormány munkalehetőséget ad. Probléma akkor keletkezne, ha a közfoglalkoztatás a versenyszférától szívná el a munkaerőt, vagy ha „értelmetlen munka” lenne mögötte – fűzte hozzá.

Az Együtt-PM szövetség javaslataira reagálva Czomba kiemelte: az álláskeresési ellátás 3-ról 9 hónapra emelése nagyjából 100 milliárd forintba kerülne, a 300 ezer ellátatlan számára juttatott 28.500 forint összesen 90 milliárd forintot emésztene fel, az pedig, hogy minden családban legalább egy ember dolgozzon, 360 milliárd forint kiadást jelentene a költségvetés számára, éppen ezért „nem lehet komolyan venni, amit mondanak” – zárta az államtitkár.

(hirado.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések