ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Átadták a mohácsi Busóudvart

Átadták a Busóudvart Mohácson, a mintegy 700 millió forintból épült létesítmény a busójárás hangulatából ad ízelítőt a látogatóknak.
Létrehozva: 2013. szeptember 29., 10:06
nyomtat küld

Szekó József, Mohács fideszes polgármestere elmondta: a Vörösmarty utca 1. szám alatt egy év alatt felépült U-alakú, árkádokkal szegélyezett házban rendezték be a múzeumot, amelyben busóöltözékek, a hagyományőrzők által használt kellékek, a busók máglyája és annak égését szimbolizáló fényjáték látható. Hozzátette: a mintegy 450 millió forintos hazai és európai uniós pályázati támogatással elkészült épületben helyet kapott egyediruha-, kerámia- és busóöltözék-készítő, maszkfaragó látványműhelye, továbbá egy étterem és kávézó is. Az ingatlan udvarán Trischler Ferenc szobrászművész busó-szoborcsoportja látható.
   
A polgármester a megnyitón megjelent több száz ember előtt hangsúlyozta, a 2009-ben a világ szellemi kulturális örökségének listájára felkerült népszokás Magyarország legnagyobb farsangi fesztiválja, s egyik legnagyobb folklóreseménye. Mivel a busójárás a város legnagyobb hazai és nemzetközi reklámhordozója is egyben, és jelentősen hozzájárul Mohács turisztikai vonzerejének növeléséhez, ezért fontos feladattá vált, hogy azok is megismerkedhessenek vele, akik nem tudnak a fesztivál idején Mohácsra jönni. Ez adta a Busóudvar ötletét - mondta a polgármester.
   
Hargitai János, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője kiemelte, hogy a Busóudvar a Mohácsra érkezőknek egész évben lehetőséget nyújt a népszokás megismerésére. Úgy vélte: nem véletlen, hogy a busójárás felkerült a világ szellemi kulturális örökségének listájára, mert bár a baranyai horvátok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először, legendája a második mohácsi csata idejéből származik, ami valószínűsíti, hogy a helyiek már mintegy 300 éve megtartják.
   
A Busóudvar megnyitásához kapcsolódóan szombaton délután a helyszínen néptánccsoportok, népi együttesek szórakoztatták a látogatókat. A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.  A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt, valamint a turistákat.
 
Az idei télűző fesztivál főbb programjaira a szervezők becslése szerint mintegy 80 ezren voltak kíváncsiak a 20 ezer lelkes Duna-parti városban.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések