ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Kétnapos pályaválasztási kiállítás Józsefvárosban

Pályaválasztási kiállítást tartanak az egyik józsefvárosi bevásárlóközpontban csütörtökön és pénteken, az általános és középiskolásokat munkaügyi hivatalok és több mint 60 kiállító segíti.
Létrehozva: 2013. október 3., 10:56
nyomtat küld

 A SzakMÁzz! elnevezésű kiállítás csütörtöki megnyitóján Pesti Imre budapesti kormánymegbízott arról beszélt: Magyarország akkor lehet sikeres, ha valamennyi állampolgára az, ahhoz pedig szükséges, hogy mindenkinek megfelelő képzettsége, majd biztos állása, munkahelye legyen.
    
Jelezte: az épületben és a Corvin sétányon 60 helyen ismerkedhetnek meg az érdeklődők a szakmákkal. A kormányhivatal 17 pályaorientációs pontot alakított ki, ahol felmérik az iskolások adottságait, képességeit és segítenek a választásban.
    
Pesti Imre arról is beszámolt, hogy a kormányhivatal munkaügyi központjának adatai szerint a nyolc általánost végzett fiatalok 48 százalékának nincs szakmája, ami komoly hátrány a munkaerőpiacon. Kiemelte: a kormányzatnak nemcsak az egyetemet, főiskolát végzettek fontosak, hanem mindenki más is, s szeretnék, ha a szakmunkásokat is akkora megbecsülés övezné, mint a diplomásokat.
    
Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgatója arról beszélt, az intézmény úgynevezett pályaösvényt alakított ki, ahol játékos, könnyed formában adják át a pályaválasztási tudnivalókat a fiataloknak. Ezer kompetenciafelmérő kérdőívet hoztak a helyszínre és céljuk az is, hogy bemutassák, milyen foglalkozások vannak. Honlapjukon 524 foglalkozás leírását tüntették fel és 127 szakmáról készítettek bemutató filmet, amelyet a kiállításon is meg lehet nézni - tette hozzá. Kitért arra is: a közép-magyarországi régióban több mint 30 hiányszakma van, például elektronikai műszerészből, asztalosból, női szabóból, esztergályosból, hegesztőből van kevés.
    
Gmoser Anikó, Siemens gyakorlati képzésért felelős vezetője elmondta: a cég Gizella úti telephelyén rendszeresen fogadnak iskolásokat, hogy megismertessék velük tanműhelyüket. Tavaly hegesztő osztályt indítottak, idén ipari gépész szakkal bővült a kínálat, jövőre pedig mechatronikusokat is szeretnének képezni. Jelenleg 40 diákjuk van, a kétszintes oktatási központjuk azonban már 100-120 diákot tudnak fogadni. Hozzátette: a legjobb végzősöknek munkaszerződést kínálnak maguknál vagy partnercégeiknél.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések