ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Brit befektetőkkel tárgyalt Londonban Orbán Viktor

A legnagyobb magyarországi brit befektető vállalatok, a Tesco, a Vodafone és a GlaxoSmithKline Közép-Európáért felelős vezetőivel találkozott szerdán londoni látogatása keretében Orbán Viktor miniszterelnök.
Létrehozva: 2013. október 9., 15:50
nyomtat küld

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a találkozó után a brit fővárosban az MTI-nek elmondta: a megbeszélésen a magyar kabinet és a befektetők közötti együttműködésről volt szó.
    
Megvitatták emellett Európa, azon belül Közép-Európa várható gazdasági fejlődését, valamint az említett vállalatok lehetséges jövőbeni magyarországi fejlesztéseit.
    
Az államtitkár hangsúlyozta: az Egyesült Királyság a hetedik legnagyobb befektető Magyarországon, a brit cégek pedig több tízezer magyarnak adnak munkát. A magyar kormány ezért különös figyelmet szentel a brit befektetőkkel való együttműködésnek - mondta Szijjártó Péter.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések