ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Martonyi: A víz legyen az együttműködés forrása

Véget ért pénteken a Budapesti Víz Világtalálkozó, a nemzetközi tanácskozáson a résztvevők nyilatkozatot fogadtak el, Martonyi János külügyminiszter pedig azt hangoztatta, hogy a víznek az együttműködés, a jólét forrásának kell lennie.
Létrehozva: 2013. október 11., 18:56 | Utoljára frissítve: 2013. október 12., 10:37
nyomtat küld

A tárcavezető zárszavában elmondta: ideje nagyobb figyelmet szentelni a vízellátás biztonságának, meg kell adni a vízgazdálkodásnak a jól megérdemelt helyét az új fejlesztési menetrendben. Hangsúlyozta: a 2015 utáni fenntartható fejlesztési célok között szükség van egyre, amely külön a vízkérdéssel foglalkozik.
   
A víz-világtalálkozó résztvevői a tanácskozás utolsó napján nyilatkozatot fogadtak el, amelyben kiemelik: a fenntartható fejlődéshez garantálni kell a vízellátás biztonságát. A dokumentumot a négy nap tematikus ülésein, valamint a civil, a tudományos, az ifjúsági és az üzleti fórumon elhangzottak alapján állították össze, hét pontban összefoglalva, mi szükséges a vízellátás biztosításához.
   
A nyilatkozatot elfogadók szerint szükséges, hogy a 2015 utáni időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési célok között legyen olyan, amely kifejezetten a vízhez és a szanitációhoz (szennyvízkezeléshez) kapcsolódik. Ennek a célnak a megfogalmazásával azt a feladatot határoznák meg maguknak az országok, hogy mindenki számára elérhetővé teszik a tiszta ivóvizet és a megfelelő szanitációt. Átfogó vízgazdálkodási politikát dolgoznak ki továbbá, amely lehetővé teszi a határokon átnyúló együttműködést, biztosítja a fenntartható vízellátást, garantálja az élelmiszer- és az energiabiztonságot, és óvja a környezetet. Kitérnek arra is, hogy gondoskodni kell a víz szennyezettségének csökkentéséről és az újrafelhasználásáról, és a megfogalmazandó cél nagy hangsúlyt helyezne a vízzel kapcsolatos természeti katasztrófák kezelésére és a védekezésre is.
   
William Rex, a Világbank ágazati igazgatója, vízügyi szakértő az MTI-nek arról beszélt, hogy a Világbank 30 milliárd dollárt költ a vízgazdálkodásra, 300 fejlesztési projektet igazgat, és a világ legnagyobb vízgazdálkodási támogatója. A Világbanknál nincsenek előre meghatározott szektorális keretek, mindig az aktuális problémák megoldásához rendelnek forrásokat. William Rex hangsúlyozta, hosszú távra terveznek, és rendszeres időközönként közös fejlesztési célokat dolgoznak ki az egyes országokkal, hogy olyan problémákkal foglalkozhassanak, amelyek megoldásához az országok valóban segítséget igényelnek.
   
A Budapesti Víz Világtalálkozóról William Rex elmondta: nagy hatással volt rá, hogy Áder János államfő mennyire elkötelezett a vízügyi kérdésekkel kapcsolatban. Fontosnak nevezte, hogy az üzleti világ több képviselője is megjelent a találkozón. A találkozó sokat segíthet abban, hogy az országok konszenzusra jussanak a vízgazdálkodás témakörében - mondta a szakember.
   
Savkat Hamrajev, az Aral-tó védelmére létrejött nemzetközi alap üzbég elnöke az MTI-nek elmondta: a nemzetközi jog alapján kell rendezni a vízügyi vitákat, erre kell alapozni a nemzetközi együttműködést. Üzbegisztánban gondot okoz, hogy a vízkészletek felhasználásakor hosszú időn keresztül nem voltak tekintettel a környezeti hatásokra. Az elmúlt 20-25 évben 21 százalékkal csökkent az ország vízfelhasználása, és a felszíni folyóvizek természetes vízellátási rendszerének megzavarása következtében nyaranta vízhiány van, veszélyben a biológiai sokféleség, és egyre nagyobb gond az elsivatagosodás - közölte.
Savkat Hamrajev jelezte, hogy érdekes beszélgetést folytattak a Magyar Vízipari Klaszter (hálózati elvű szerveződés) képviselőjével, és figyelemre méltónak találták a vízgazdálkodásban az elmúlt két évtizedben elért magyar sikereket. Elmondta: megegyeztek abban, hogy kapcsolatokat építenek ki a magyar víziparban működő vállalkozásokkal.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések