ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Valóban békét szeretnénk

„Méltóságteljesen kell ünnepelnünk október 23-án, hűen 1956 eszmeiségéhez” – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak Wittner Mária forradalmár, szabadságharcos. Mint mondta, már a héten megemlékezésen vesz részt Mosonmagyaróváron, ahol csodálatos, színvonalas és megrendítő kiállítást rendeznek a kommunizmus bűneiről, aztán pedig ellátogat Münchenbe, az ottani ’56-os magyarokhoz.
Létrehozva: 2013. október 18., 08:32
nyomtat küld

„A Békemeneten csak lélekben tudok jelen lenni, mivel már korábban más helyszínekre ígérkeztem, így délelőtt Dunakeszin, délután Csepelen, este pedig Dunavarsányban emlékezünk a forradalomra” – közölte a fideszes képviselő, aki úgy érzi, az elmúlt huszonöt évben túl keveset beszéltünk 1956-ról.

„Még visszarendeződés is bekövetkezett, hiszen az ötvenedik évfordulót vérbe fojtották. Pedig nagyon vártuk, hogy fél évszázad múltán visszatekintsünk, de az akkori hatalomgyakorlók elbántak az évfordulóval is. És mind a mai napig nem érzik magukat bűnösnek azért, amit tettek 2006. október 23-án – nyomatékosította az ’56-os hős.

Ezért is kell a Békemeneten méltóságteljesen megmutatni, hogy 1956 eszmeiségével állunk ki. Mi valóban békét szeretnénk, és azt, hogy ez az ország harmonikusan fejlődjön, nem kiszolgáltatva a szovjeteknek vagy a globalizációnak. Mert nem az volt a forradalom és a szabadságharc célja, hogy rabszolgák legyünk” – hívta fel a figyelmet Wittner Mária.

(Magyar Hírlap, 2013 október 18.)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések