ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Zalában 18 kilométernyi utat újítanak fel

Zala megyében több mint 18 kilométernyi alsóbbrendű utat újítanak fel mintegy 1,8 milliárd forintos ráfordítással, a munkálatok az időjárástól függően még az idén megkezdődnek - közölte a Zala Megyei Önkormányzat elnöke pénteken Letenyén.
Létrehozva: 2013. október 18., 12:06
nyomtat küld

Manninger Jenő (Fidesz-KDNP) megyei útügyi biztosként a Letenye és Egyeduta közötti út 2,6 kilométeres felújított szakaszának átadásán beszélt arról, hogy a várhatóan már novemberben induló munkálatok során két rétegben új aszfalterősítést kapnak az utak. A dél-zalai térségben a Letenye-Bázakerettye, a Becsehely-Bak, a Nagykanizsa-Molnári, valamint a Bak-Páka közötti összekötő utak több szakaszán végzik majd el a burkolaterősítést.
   
A Letenye és Murakeresztúr közötti összekötő út Egyedutáig felújított 2,6 kilométeres szakaszáról Manninger Jenő elmondta: az Új Széchenyi Terv keretében megvalósult munkálatok 570 millió forintba kerültek. Az útburkolat szélesítésén és megerősítésén kívül a belterületi szakaszokon vízelvezető árkokat és buszöblöket építettek ki, rendezték az árkokat és a padkákat, valamint tartós útburkolati jeleket festettek fel.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések