ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

NGM: megújul a babakötvény

Megújul a babakötvény a kormány egy pénteken a parlamentnek benyújtott törvényjavaslata alapján.
Létrehozva: 2013. október 18., 17:39 | Utoljára frissítve: 2013. október 18., 17:55
nyomtat küld

A fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény módosító javaslata arra ösztönzi a szülőket, hogy nyissanak Start-számlát és vegyenek babakötvényt a minden újszülöttnek járó 42 500 forintos állami támogatásból - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-vel.
    
A 19 éves futamidejű állampapír, a megújuló babakötvény a tervek szerint infláció feletti kamatprémiumot biztosít majd.
    
A közlemény szerint a babakötvényt két lépcsőben újítja meg a kormány. Elsőként 2012 októberében szorosan összekapcsolta az állampapír-vásárlásokkal a konstrukciót, így az az állam által garantált, biztos befektetési formát öltött.
    
A most sorra kerülő második lépésben pedig egyfelől a gyermek 18. születésnapjáig kamatozó, 19 éves futamidejű állampapírral, a megújult babakötvénnyel összeköti a Start-számlát. Másfelől kamatjellegű ösztönző elemet épít a konstrukcióba annak érdekében, hogy a szülők aktív szerepvállalását ösztönözze a gyermekük jövőjéről való gondoskodásban.
    
A konstrukció létezése óta több mint 700 ezer gyermek részére írta jóvá az állam a kezdő 42 500 forint állami támogatást a Kincstár által vezetett letéti számlákon. Ezek a számlák passzív nyilvántartási számlák, amelyekre befizetés nem érkezhet, sokszor meg is feledkeznek a szülők a létezéséről. A szülő akkor tudja az összeget gyarapítani, ha Start-számlát nyit a gyermekének. Az erre érkező befizetések 10 százalékának megfelelő összeget, legfeljebb évi 6000 forintot az állam támogatásként jóváír a számlán.
    
A szülők túlnyomó többsége azonban nem él a Start-számlanyitás adta lehetőségekkel, így a passzív letéti számlák száma meghaladja az 500 ezer darabot. A kormány ezt a problémát felismerve nyújtotta be a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény módosítását az Országgyűléshez
    
Ennek értelmében egyrészt a Start-számlán elhelyezett követelés automatikusan az új, 19 éves futamidejű, mindenkire nézve egységes kamatot fizető babakötvénybe fektetődik be, vagyis az ott elérhető hozamot nem befolyásolja a szülő azon döntése, hogy kedvezőbb vagy kevésbé kedvező kamatozású állampapírt választ. A kamatok  automatikus jóváírása pedig azt is szolgálja, hogy ne kerülhessenek hátrányba azon gyermekek, akiknek szülei megfeledkeznek a kamatok újrabefektetéséről.
    
Másrészt a javaslat megkülönbözteti a hozam tekintetében a letéti számlákat azon Start-számláktól, amelyeket a gyermekük jövőjéről gondoskodó szülők nyitnak, és az átvezetett állami támogatás mellett esetleg további befizetésekkel élnek. Az előbbi, kincstári letéti Start-számlák a törvényjavaslat szerint ezentúl a mindenkori inflációval megegyező kamatot, míg utóbbiak az inflációt meghaladóan az állampapír kibocsátási tájékoztatójában szereplő kamatprémiumot is fizetnek.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések