ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Feljelentést tesz a Fidesz Gyurcsány Ferenc nyilatkozata miatt

Nem az MSZP ellen, nem Mesterházy Attila ellen, hanem helyette kell feljelentést tennünk, mert úgy gondoljuk, hogy az MSZP-nek és a magyar közélet egészének is az az érdeke, hogy egyértelműen tisztázódhasson, abból, amit Gyurcsány Ferenc mondott, mi igaz – fogalmazott Gulyás Gergely egy szombati sajtótájékoztatón. Ugyanitt Kocsis Máté leszögezte: nem világos, hogy hogyan akarnak megújulni a szocialisták, ha nem zárják le a saját múltjukat.
Létrehozva: 2013. október 19., 10:33 | Utoljára frissítve: 2013. október 19., 10:40
nyomtat küld

Gyurcsány Ferenc, az MSZP egykori elnöke és miniszterelnöke megint kitálalt, és elmondta második őszödi beszédét – fogalmazott Kocsis Máté. Hozzátette: úgy tűnik, Gyurcsány ezáltal csinált még egy napirendi pontot a szocialisták szombati kongresszusára. Gyurcsány azt mondta, amit költött az MSZP, az több volt, mint a megengedett; ebből viszont az következik, hogy két pártkassza kellett, hogy működjön a pártban; ebből az egyik értelemszerűen törvénytelen kellett, hogy legyen – hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója. Emlékeztetett rá, hogy pénteken felszólították Mesterházy Attilát, hogy tegyen feljelentést, „hiszen csak ez az egy lehetősége maradt arra, hogy tisztázza a pártjának a piszkos pénzügyeit”, ám ő ezt nem tette meg, és nem is válaszolt a kérdésekre sem. Nem világos, hogy hogyan akarnak megújulni a szocialisták, ha nem zárják le a saját múltjukat, ha valóban meg akarnának újulni, megtették volna a feljelentést – mutatott rá.

Fotó:fidesz.hu

Tájékoztatott arról, hogy a Fidesz hétfőn feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen. Ezt a feljelentést megtesszük mi, de nem Mesterházy Attila ellen, hanem Mesterházy Attila helyett – szögezte le.

Gulyás Gergely, felidézve Gyurcsány Ferenc szavait, elmondta, a párttörvény világos rendelkezéseket tartalmaz a pártok gazdálkodásával kapcsolatban. Költségvetési szervtől, állami vállalattól közvetlen költségvetési támogatásban vagy költségvetési szervi támogatásban részesülő alapítványtól vagyoni hozzájárulást párt nem fogadhat el – tájékoztatott. Emellett a pártok más államtól sem fogadhatnak el támogatást, valamint tiltott a névtelen adomány elfogadása is. Az a párt, amelyik a párttörvényt megsértve fogad el támogatást, köteles azt 15 napon belül a központi költségvetésbe befizetni, és ezzel arányosan csökkenteni kell a párt központi költségvetésből jövő támogatását – hívta fel a figyelmet a fideszes országgyűlési képviselő.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, az Btk. már a költségvetési csalás tényállását is tartalmazza, és – habár a jogszabálynak nincs visszamenőleges hatálya – tartalmazza azt is, hogy mulasztásban is megnyilvánul az elkövetési magatartás. Amennyiben egy volt pártvezetőnek tudomása van arról, hogy ilyen adatot hallgattak el, úgy ennek a bűncselekménynek az alapos gyanúja fennáll – jegyezte meg.

A politikus szólt arról is, a párttörvény rendelkezik a pártok éves beszámolójával és vagyonmérlegével kapcsolatban is. 500 ezer forint feletti juttatás esetén az adományozót nevesíteni kell, külföldről jövő hozzájárulás esetén pedig már 100 ezer forinttól meg kell ezt tenni. A pártok gazdálkodásáról szóló beszámoló, amit az Állami Számvevőszék is megvizsgál, semmilyen Gyurcsány Ferenc által említetthez hasonló adatot nem tartalmaz az MSZP 2009-es és 2010-es gazdálkodása kapcsán – fogalmazott. Mint mondta, ha igaz az, amit Gyurcsány Ferenc állított, akkor az MSZP által beadott beszámoló valótlan adatokat tartalmaz, ezért a magánokirat-hamisítás, valamint intellektuális közokirat-hamisítás gyanúja is fennáll – hangsúlyozta.

Szólt arról is, hogy az országgyűlési képviselő hivatalos személynek minősül, tehát köteles az illetékes hatóságokat a központi költségvetésből kapott vagy oda be nem fizetett jogtalan támogatásról tájékoztatni. Ha ezt elmulasztja, és az általa képviselt párt jogtalan előnyt szerez, illetve jogtalan anyagi hátrányt okot, akkor a hivatali visszaélés gyanúja is felmerül – fűzte hozzá.

Nem az MSZP ellen, nem Mesterházy Attila ellen, hanem helyette kell feljelentést tennünk, mert úgy gondoljuk, hogy az MSZP-nek és a magyar közélet egészének is az az érdeke, hogy egyértelműen tisztázódhasson, hogy abból, amit Gyurcsány Ferenc mondott, mi igaz – jelentette ki.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések