ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Felavatták a Szentendrei Református Gimnázium új orgonáját

Ünnepi koncerttel avatták fel szombaton a Szentendrei Református Gimnázium új orgonáját. Az eseményen köszöntő beszédet mondott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Létrehozva: 2013. október 20., 10:21
nyomtat küld

"Arra vannak az iskoláink, a magyar oktatási-köznevelési rendszer, hogy élvezettel adjuk tovább a tudást" - mondta a miniszter az új orgona ünnepélyes felavatása alkalmából rendezett koncerten.
   
Mint fogalmazott, orgonát építeni a világ harmóniájának leképezése, olyan hangszerről van szó, amelynek közösségi szimbolikája is van. Az orgonát hallgatva lehet élvezni a zenét, de a tudást, a hitet és a tudás átadását is - tette hozzá.
   
Balog Zoltán emlékeztetett: amikor a Szentendrei Református Egyházközség a kilencvenes években csaknem tízéves küzdelem után nem adta fel és elindította az iskolát, majd a következő tíz évben nemcsak fenntartotta, de gyarapította is, akkor ez azt is üzeni, hogy nemcsak kitartottak, de egyre több örömöt is látnak abban, hogy a városban van egy református gimnázium. Ennek egyik legerősebb bizonyítéka az orgona, amely "a lélek és a szellem luxusa, a lélek és a szellem gyönyörűsége".
   
Az egyházközség presbitériuma 2012 júniusában döntött arról, hogy egy 25 regiszteres, kétmanuálos orgona épüljön a református gimnázium kápolnájában Zászkaliczky Tamás orgonaművész tervei szerint. A megbízást a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra nyerte el. A hangszer ez év augusztusára készült el, a csaknem 60 millió forintos költséghez az Emberi Erőforrások Minisztériuma hárommillió forinttal járult hozzá. 

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések