Számok és stílusok

Egymillió vagy tízezer, ötszázezer vagy pár ezer – a számokon vitatkozhatnak majd a publicisták és pártpropagandisták, az arányokon nem. Méltóságteljes Békemenet vagy szoborrugdosós papundekli- forradalmárok – ez volt az érem két oldala tegnap a magyar fővárosban. Ünneplés és főhajtás vagy a koncon való marakodás – így emlékezett 1956-ra tegnap kormányoldal és „demokratikus ellenzék”.

Létrehozva: 2013. október 24., 10:13	nyomtat	küld

Mert akár hiszik, akár nem, a jelek szerint a szónokok közül egyedül a miniszterelnöknek tűnt fel tegnap, hogy október 23-át jelez a naptár. Egyedül ő emlékezett, ő beszélt hősökről, küzdelemről és szabadságról, magyarságról és függetlenségről.

A Műegyetem előtt összegyűlt ellenzéki pártok és szervezetecskék amolyan felturbózott Hyde parkot tartottak, mint egykor egy elfuserált őrsi gyűlésen, úgy játszottak demokráciát. Volt nyolc szónok, darabra kiszabott ötperces beszédnormával. Amit szinte egyikük sem tartott be, mert hát nyilván időben is mérik a demokratát.

Bajnai és Mesterházy adott keretet a maradék fél tucat hordólelkesítőnek. A milliárdos pártvezér azt hozta, amit tud: a közepesen álmosító stílusban előadott semmit. Amikor politizálni akart, az olyan volt… Nos, képzeljenek el egy szendvicsért vigyorogva vicsorító Bubu macit. A karizma nem jár együtt a vagyonnal. Bajnai egyetlen eredetinek tűnő gondolatát valószínűleg még a beszédírói sem értették, a közönség végképp nem fogta, hogy mit akar a Titanickal és a jégheggyel, és akkor most ki a kapitány és főleg mi van az igazsággal. Az „Orbán takarodj” rigmus ismételgetésében pedig még a PR-friss MSZP-elnök is jobb az Együtt vezérénél.

Igaz, van, aki még náluk is jobb ebben. Gyurcsány Ferenc médiapszichopata ismét belerondított Bajnai és Mesterházy langymeleg szövetségébe. A szocialista párt hiába festette át újra forradalmi vörösre jelképét és vezényelte a színpadhoz zászlóhordozóit, az „őszödi gondolkodó” újra átverte őket. Pedig minden rendben indult, Mesterházy Attila becsülettel lekezelt a nagymamákkal, molinót igazított, sőt, még a nyakkendőjét is levetette. Megújuló lazaságot erősített a zsebre vágott kéz, a fickós frizura. Erre a nyüves tömeg nekikezd összefogást skandálni, hogy Mesterházy alig tudta túlkiabálni őket… Hiába okították Harangozó Tomiék az aktivistákat, ezek is valami nagy ellenzéki összeborulást akarnak, miközben már megköttetett az újabb ellenzéki négy év kellemes megélésére hivatott alku. Mesterházynak innentől csak egy „felcsúti Maradonára” futotta, azonkívül csak Ron Werberék utasítását igyekezett betartani: egy szót se a bajai videóról. Ő azt se tudja, hogy van ilyen nevű város Magyarországon, videóról meg hírből sem hallott.

Tehát a nemzeti ünnepen Bajnai és Mesterházy vergődve támadta Orbánt, Gyurcsány fúrt, a megújult ellenzék többi tagja meg egymásra licitálva igyekezett közelebb kerülni az MSZP–Együtt-kondérhoz. Csupa friss és üde új arcot láthattunk: Bokros Lajos, Kuncze Gábor, Ungár Klára, Fodor Gábor. Az LMP-t bajnais parlamenti mandátumra váltó Szabó Tímeát leszámítva mindannyian részesei voltak a 2002 és 2010 közötti nyolc év mocskának. S igen, az előbb említett három nagyszerűvel egyetemben végrehajtói, támogatói, haszonélvezői vagy szimpatizáns eltűrői voltak 2006-nak is. A lovasrohamnak, a kardlapozásnak, a fejre célzott gumilövedékeknek. Ami akkor bevált politikai fegyver volt, az lenne most is, ha lenne hatalmuk, és nem állna velük szemben több százezer ember. Mint tegnap is Budapest utcáin, a Hősök terén.

Máté T. Gyula teljes publicisztikáját a Magyar Hírlapban olvashatja.

(Magyar Hírlap, 2013. október 24.)