ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Rogán: Történelmi jelentőségű a kezdeményezés

A pénzügyi rezsicsökkentés első lépései már elkezdődtek, az ingyenes készpénzfelvétel is ennek része - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Az M1 Az Este című műsorában arról is beszélt, hogy a devizahiteleseket segítő javaslatot dolgoz ki a kormány.
Létrehozva: 2013. október 29., 08:39 | Utoljára frissítve: 2013. október 29., 09:18
nyomtat küld

A Fidesz frakcióvezetője az M1 Az Este című műsorában azt mondta, hogy bár a bankszövetség ajánlata átfogóbb volt minden eddiginél, új elemet nem tartalmazott. Rogán Antal hozzátette: nem tartalmazott arra vonatkozó megoldást, hogy megszűnjenek az árfolyamkockázatok a devizahiteleknél, és a devizahitelt mint terméket kivezessék. Elmondta, hogy a kormány az elkövetkező napokban kidolgozza a saját javaslatát, amit november elején az Országgyűlés elé terjeszt majd. Kitért arra is, hogy a kormány kérése ellenére a bankok nem módosították az ügyfelekkel közösen a szerződéseket, még azokat sem, amelyeknél a Kúria erre kötelezte őket.

A Fidesz frakcióvezetője szólt arról is, hogy a több lépésből álló pénzügyi rezsicsökkentés elkezdődött: az ingyenes készpénzfelvételről szóló javaslat már a parlament előtt van. Történelmi újdonságnak nevezte Rogán Antal a kezdeményezést, mivel Magyarországon még soha nem volt ingyenes a készpénzfelvétel. Hangsúlyozta: 2014. február elsejétől minden 16. életévét betöltő magyar állampolgár számára havonta az első két, 150 ezer forintot meg nem haladó készpénzfelvétel ingyenes lesz minden bankautomatánál, függetlenül attól, melyik pénzintézetnél vezeti számláját.

Több lépéses csökkentés

Rogán Antal a pénzügyi rezsicsökkentés első lépésének nevezte, hogy az elmúlt egy évben folyamatosan csökkent a jegybanki alapkamat. Hozzátette: a második lépés az ingyenes készpénzfelvételről szóló jogszabálytervezet, a harmadik pedig a kormány devizahiteleket rendező törvényjavaslata.

A cél, hogy ingyen juthassanak a jövedelmükhöz azok, akiknek a fizetése az átlagkereset vagy az alatt van – mondta. Úgy vélte: ebben az ügyben azért kell beavatkoznia a Parlamentnek, mert az utóbbi időben a költségek kiszámíthatatlanok voltak. Rogán Antal hozzátette: az elmúlt hónapokban azt tapasztalták, hogy a bankok például a készpénzfelvétellel kapcsolatos díjakat is sokkal nagyobb mértékben emelték, mint ahogy az őket terhelő adók növekedtek. A politikus azt mondta, a változás nagyon sok embert érint, hiszen hat és fél millió magyar állampolgárnak van valamilyen formában bankszámlája hazánkban, 97 százalékuk bankkártyával is rendelkezik.

Hangsúlyozta: erősebb felügyelet alakult ki azzal, hogy a MNB-hez kerültek a pénzügyi felügyelet jogosítványai, mert átfogó ellenőrzést tud megvalósítani a MNB a bankoknál, de addig, amíg az ellenőrzések célhoz és eredményhez érnek, a kormánynak közbe kell avatkozni. Ezt teszi most a parlament a törvénnyel.

Emelni fogják a büntetési tételeket

A bajai videóról Rogán Antal azt mondta: a Btk. módosítását kezdeményezték, hogy a törvény kimondja, ami megtörtént Baján a videóhamisítási ügyben, az még egyszer nem történhet meg. Hozzátette: emelni fogják a büntetési tételeket. Ez a botrány alapjaiban rázta meg a magyar demokráciát – mondta a Fidesz frakcióvezetője. Megjegyezte, a törvény büntetni fogja a bizonyíték- illetve a videóhamisítást, valamint hamis felvétel készítését is. 

(hirado.hu-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések