ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Hónapról hónapra egyre többen élnek segély helyett munkából

A harmadik negyedévi adatok szerint 24 ezerrel kevesebb a munkanélküliek száma, és 54 ezerrel több a foglalkoztatott, mint tavaly ilyenkor; ez azt jelenti, hogy 40. hónapja pozitív a foglalkoztatási folyamat – fogalmazott Zsigó Róbert keddi sajtótájékoztatóján, megjegyezve: hónapról hónapra egyre többen élnek segély helyett munkából.
Létrehozva: 2013. október 29., 13:35 | Utoljára frissítve: 2013. október 29., 14:40
nyomtat küld

Zsigó Róbert aláhúzta, az adatok azt is jelentik, hogy utoljára 21 éve dolgoztak ennyien, mint most, közel vagyunk ahhoz, hogy 4 millió foglalkoztatott legyen. A politikus szerint a kedvező trendek annak is köszönhetőek, hogy Magyarország az ellenkező irányba tart, mint a szocialisták idején, amikor kormányzásuk alatt megduplázódott a munkanélküliség, és folyamatosan nőttek a munkavállalókra rakott terhek. Magyarország jól tette, hogy nem hagyta magát, és megszabadult a baloldaltól, melynek gazdaságpolitikájába bele volt kódolva a mélyülő munkanélküliség és elszegényedés – jegyezte meg. Ha rajtuk múlna, ma sem történne ez másképp, hiszen most is a munkavállalók adóterhelésének a növekedését szeretnék – fűzte hozzá.

Zsigó Róbert sajtótájékoztatója

A Fidesz szóvivője reménytelinek nevezte, hogy bővült a fiatalok foglalkoztatása, és csökkent a munkanélküliségük. Elégedettek nem lehetünk addig, amíg egyetlen olyan ember is van, aki szeretne dolgozni, de nem jut munkához, éppen ezért folytatjuk és bővítjük a foglalkoztatást ösztönző programokat – húzta alá. Novembertől az 55 év feletti nők alkalmazását jelentős járulékkedvezmények segítik, nemsokára indul a téli közfoglalkoztatás, és a jövő évi adótörvények is számos könnyítéssel ösztönzik a foglalkoztatás bővülését – sorolta.

Zsigó Róbert a sajtótájékoztatón kitért a parlament által tárgyalt adótörvényekre is. Leszögezte, a Fidesz tartja magát a legfontosabb alapelveihez, mely megkülönbözteti a bukott baloldaltól. A családok, a munkavállalók, illetve a vállalkozók terheit csökkentjük, viszont a bankokkal szembeni, a közös teherviseléssel kapcsolatos elvárások változatlanok maradnak – fűzte hozzá. A politikus elmondta, csökken a kiskeresetű családok adóterhe, valamint további könnyítések segítik a hazai kis-és középvállalkozások foglalkoztatás-bővülését, talpra állását, és versenyképességét. Továbbra is adókedvezmények ösztönzik a munkaadókat a foglalkoztatás bővítésére, folytatódik a munkahelyvédelmi akcióterv, és új foglalkoztatási program is indul – tette hozzá. A Fidesz szóvivője fontos változásnak nevezte, hogy a legalább heti 36 órában munkaviszonnyal rendelkező nyugdíjas egyéni és társas vállalkozások, vállalkozók után megszűnik a fix összegű egészségügyi, szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség. A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a hátrányos helyzetű térségekben a szabad vállalkozási zónákban működő vállalkozásoknál több munkavállaló után lehet majd adókedvezményt érvényesíteni. Elmondta azt is, hogy a jövő évi adótervek segítik az első otthonszerzést is.

A Fidesz szóvivője reagált Schiffer András nyilatkozatára is, melyben az LMP-s politikus bírálta a Fidesz bizonyítékhamisítási botrány miatti Btk. szigorítását kezdeményező javaslatát. Schiffer Andrásnak nincs igaza, a törvényjavaslat éppen a hiteles tényfeltáró újságírást és az azt komolyan vevő szerkesztőségeket védi – szögezte le Zsigó Róbert. A Fidesz javaslata azt tartalmazza, hogy a bajaihoz hasonló hamis videót minden megfontolás nélkül vagy politikai célból közzétevő szerkesztőségek is vállaljanak felelősséget – fejtette ki. Egy magát komolyan vevő, felelős, az újságírói szakma alapjait betartó szerkesztőségtől elvárható, hogy nem asszisztál hamisítási botrányokhoz, nem csapja be az olvasóit, nézőit, és ellenőrzi a közölni kívánt információkat, mielőtt világgá kürtöli azokat – jegyezte meg Zsigó Róbert.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések