ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Értékesebb végzettséget nyújt a felsőoktatás, mint korábban

A szocialisták kormányzásával szemben, amikor a felsőoktatás munkanélküli fiatalok tömegét termelte ki, az intézményeket pedig kivéreztették és eladósították, a felsőoktatás ma versenyképes képzést, értékesebb végzettségeket nyújt a hallgatóknak és kiszámíthatóbb, tervezhetőbb működést az egyetemeknek - reagált a Fidesz Hiller István szocialista politikus szerdai nyilatkozatára.
Létrehozva: 2013. október 30., 12:08 | Utoljára frissítve: 2013. október 30., 14:01
nyomtat küld

Közlésük szerint ma 59 ezer diák tanul teljes állami finanszírozás mellett, a hátrányos helyzetű diákokat ösztöndíj program kíséri a diplomaszerzésig. Az önköltséges képzésben résztvevő diákokat és családjaikat ma minden eddiginél olcsóbb, rekordalacsony kamatú diákhitel segíti, 2014-től az állam részben át is vállalja a diákhitel törlesztését azoktól a hallgatóktól, akik gyermeket vállalnak - fűzik hozzá.

Kiemelik: a fiatalok kezét ma a diplomaszerzés után sem engedi el a kormány, foglalkoztatásukat adókedvezményekkel, Munkahelyvédelmi Akcióval, Első Munkahely garanciaprogrammal támogatja. Ezeknek is köszönhető, hogy a kormányváltás óta csökkenő pályára állt a fiatalok munkanélkülisége, miközben sok európai országban egyre súlyosabb a fiatalok munkanélkülisége - jegyzik meg.

Hangsúlyozzák: jövőre a fiatalok munkavállalását még inkább segíti, hogy a hallgatói munkaszerződés alapján dolgozó pályakezdők mentesülnek a biztosítási és járulékfizetési kötelezettség alól. A felsőoktatás nemcsak színvonalában, hanem pénzügyileg is erősödik - teszik hozzá.

A szocialisták kormányzása alatt sorozatos pénzelvonásokkal véreztették ki és adósították el az intézményeket, ma azonban stabil és növekvő finanszírozással számolhatnak - emlékeztetnek. 2014-ben az állami egyetemek és főiskolák támogatására 20 százalékkal, a nem állami intézmények támogatására 80 százalékkal több forrás jut, mint eddig.

A tavalyi 132,5 milliárd forint helyett 153,5 milliárd forint lesz az intézmények állami támogatása. Az egyetemek ma pénzügyileg is ösztönözve vannak a fejlesztésekre, az oktatás színvonalának emelésére. Erre a célra további 20 milliárd forintot biztosít a kormány, emellett segíti csökkenteni fullasztó adósságukat, amelyet a Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt halmoztak fel - zárul a közlemény.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések