ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Potápi: Továbbra is támogatjuk ezt az ügyet

Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága (NÖB) elítéli az Európai Parlament petíciós bizottságának döntését, amellyel levette napirendjéről a felvidéki magyarokat ért jogsértésekről szóló beadványt - mondta Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatón. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke közölte: keresetlevéllel fordul az Európai Bírósághoz, hogy semmisítse meg az Európai Parlament döntését.
Létrehozva: 2013. november 4., 14:30 | Utoljára frissítve: 2013. november 4., 14:34
nyomtat küld

Potápi Árpád kifejtette: a NÖB örül annak, az Európai Néppárt frakciója jelezte, mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a petíció újra a szakbizottság napirendjére kerüljön. Szintén örömét fejezte ki, hogy a magyar európai parlamenti képviselők - párttól függetlenül - kiállnak az ügy mellett.
   
A bizottsági elnök felidézte, hogy a testület egy évvel ezelőtt állásfoglalást fogadott el, amelyben támogatásáról biztosította az EMT-t, és küzdelmüket az állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok ügyében. Egyetértését fejezte ki a testület azokkal a célokkal, amelyeket Lomnici Zoltán és a felvidéki Gubík László aláírásával nyújtottak be az Európai Parlamentnek.
   
Potápi Árpád kiemelte: továbbra is támogatják ezt az ügyet, és az EMT-t, és kérik, a harcot folytassák tovább, érjék el, hogy az Európai Parlament foglalkozzon az üggyel.
   
Lomnici Zoltán közölte: keresetlevelet fogalmazott meg, ennek célja, hogy ha nem megy politikai eszközökkel, akkor jogi úton kényszerítsék az Európai Parlamentet arra, hogy a szlovák hatóságok jogsértéseit vizsgálja ki.
   
Szerinte láthatóan a szlovák felet "idegesítette" a nemzetközi vizsgálat. Hozzátette: az Európai Bíróságnak joga van utasítani az Európai Parlamentet, ezért a dokumentumban kéri a bíróságot semmisítse meg az EP-döntését, és arra is felhívja a figyelmet, hogy 2007-ben már történt ilyen eset. Akkor a bíróság kötelezte a parlamentet az ismételt napirendre vételre, és a költségek megtérítésére. A keresetben kitér arra is: 2013 az Európai az európai polgár éve, így joggal várhatja el mindenki, hogy a panaszát, petíciót tisztességes eljárás keretében, megfelelő jogi érvek mentén vizsgálják ki és bírálják el.
   
Az emberi jogok védelme nem lehet belügy - szögezte le Lomnici Zoltán, aki emlékeztetett: a bizottsági napirendről levett petícióban azokra az emberi jogi sérelmekre utalt, amelyeket a szlovák hatóságok követtek el a magyar állampolgárságukat nyíltan felvállalókkal szemben. Szólt arról is: a szlovák alkotmánybírósági döntés novemberben, legkésőbb december elején megszületik, ezért is érthetetlen miért vették le napirendről ezt a kérdést. Utalt arra: a szakbizottság  májusban tárgyalta először a petíciót, és akkor még úgy döntött, hogy mindaddig nem határoz a beadványról, amíg a szlovák 
alkotmánybíróság állást nem foglal az ügyben.
   
Az elnök szerint a szlovák hatóságok fellépése részben sikeres volt, hiszen míg a 150 ezres kárpátaljai magyar közül 50 ezren felvették a magyar állampolgárságot, addig a 490 ezres felvidéki magyar közül csupán 1550-en merték ezt.  Mint mondta, a mostani népszámláláson 120 ezerrel vallották kevesebben magukat magyarnak, mint korábban.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések