ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Fogyasztóvédelmi referenst kell alkalmazniuk a nagyvállalatoknak, üzletláncoknak

Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében fogyasztóvédelmi referenset kell alkalmazniuk a nagy vállalkozásoknak, üzletláncoknak. A parlament fogyasztóvédelmi rezsipontok létrehozásáról is határozott, ahol a közműszolgáltatásokkal kapcsolatos ügyekben kaphat tanácsokat a lakosság.
Létrehozva: 2013. november 4., 18:08 | Utoljára frissítve: 2013. november 4., 18:57
nyomtat küld

 A képviselők 272 igen szavazattal, egy nem ellenében és 53 tartózkodás mellett fogadták el a fogyasztóvédelmi törvény módosítását, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezdeményezett. A kormánypártok mellett a Jobbik-frakció is támogatta az előterjesztést, az MSZP és az LMP tartózkodott.
    
A nagyvállalatok fogyasztóvédelmi referensei kísérik majd figyelemmel cégük fogyasztókat érintő tevékenységét, továbbá fogyasztóvédelmi képzéseket szerveznek a társaság alkalmazottainak, és ők tartják a kapcsolatot a fogyasztóvédelmi hatósággal is.
    
A referensektől a fogyasztóvédelmi bizottság ötéves szakmai gyakorlatot várt volna el, de a kormány zárószavazás előtti módosító javaslatának elfogadásával ezt két évre csökkentették. Szintén törölték azt az elképzelést, hogy az üzletláncoknak minden olyan megyében külön referenst kelljen alkalmazniuk, ahol telephelyük van.
    
A fogyasztóvédelmi rezsipontok létrehozását a közszolgáltatásokkal szemben érkező, nagy számú lakossági panasszal indokolta a parlamenti fogyasztóvédelmi bizottsága. A rezsipontok tanácsot adnak majd például a számlalevelek értelmezésében, és a méltányossági, részletfizetési kérelmek elkészítésében is segédkeznek.
   
 A Ház emellett a jövő év elejével megtiltotta új fogyasztói csoportok létrehozását, a 2012 előtt alakult szervezeteknek pedig előírta, hogy csak kieső ügyfeleik helyére vehetnek fel új tagokat.
    
A törvényjavaslat indoklásában Varga Mihály azzal érvelt, hogy a fogyasztói csoportok tavaly haladékot kaptak ugyan működésükre, és a legkiszolgáltatottabb fogyasztói rétegek megtévesztésével működtek tovább.
    
A fogyasztóvédelmi törvény módosításával az újonnan létrejövő, napi fogyasztási cikkeket - vagyis élelmiszert, illatszert és drogériai terméket - áruló üzleteknek szigorúbb parkolóhely-biztosítási feltételeknek kell megfelelniük a jogszabály kihirdetését követő két hónapon túl.
    
A változtatás az építési követelményekre vonatkozó kormányrendeletre hivatkozva azt írja elő, hogy az árusítótér első száz négyzetméteréig tíz négyzetméterenként, afölött húsz négyzetméterenként kell biztosítani egy-egy személyautó elhelyezését. Varga Mihály eredeti javaslata a csak állateledelt árusító üzletekre is kiterjedt volna, de azokat végül mentesítették a szigorúbb szabályok alól, mondván, hogy az ilyen üzleteknek jellemzően nincs nagy járműforgalmuk.
    
Az Országgyűlés szigorította a fémkereskedelem ellenőrzését, valamint a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe utalta a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló számlák külalakjának meghatározását.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések