ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Varga: A kormány támogatja a Fidesz-frakció javaslatát

A kormány támogatja a fideszes javaslatot az árfolyamgát kiszélesítésére, a nemzetgazdasági tárcánál azonban nem áll le a munka, folytatják az egyeztetéseket.
Létrehozva: 2013. november 4., 18:50
nyomtat küld

Az MTI kérdésére Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kifejtette: a kormány támogatja a Fidesz-frakció hétfőn bejelentett devizahiteles-mentő csomagját. Hozzátette: a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértői addig folytatják az egyeztetéseket, amíg a jelzálog alapú, lakáscélú devizahitelesek helyzete megnyugtatóan rendeződik.
    
Rogán Antal, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az árfolyamgátba való belépés teljes megnyitását és a kilakoltatási moratóriumnak a teljes téli időszakra való kiterjesztését javasolja a Fidesz.
    
Az erről szóló, a devizahitelesek megsegítését összefoglaló törvényjavaslatot hétfő délben be is nyújtották az Országgyűlésnek. A politikus a Fidesz-frakció ülése után azt mondta, a tervek szerint a parlament még hétfőn meg is vitatja az előterjesztést, és azt - sürgősséggel - akár már kedden elfogadhatják a képviselők.
    
Az indítvány értelmében a kilakoltatási moratórium a teljes téli időszakra vonatkozna, azaz a jogszabály hatálybalépése után egészen április 30-ig.
    
Az árfolyamgáttal kapcsolatban Rogán Antal azt mondta: javaslatuk úgy szól, hogy a már működő árfolyamgát - amely egyszerre vonatkozik a lakáscélú és a szabad felhasználású devizahitelekre - mindenkinek váljon hozzáférhetővé, aki eddig nem léphetett be.
    
Az árfolyamrögzítésnél ma számos belépési korlát van érvényben - magyarázta a fideszes politikus -, így például az, hogy akinek 90 napon túli tartozása van, az nem veheti igénybe. Tájékoztatása szerint azonban több mint 150 ezer olyan család van, amelynek ilyen, 90 napon túli tartozása van, ám szeretné fizetni a hitelét, még nem indult el ellene végrehajtási eljárás, "ennek megfelelően az ő számukra megoldást jelenthet az árfolyamgát teljes kinyitása". Az árfolyamgátba való belépés ugyanakkor továbbra sem lenne kötelező.
    
A frakcióvezető emlékeztetett, hogy november 1-jén járt le az a határidő, amelyet a Fidesz-KDNP szeptemberi visegrádi frakcióülésén megfogalmaztak a bankoknak, vagyis hogy eddig döntsék el, képesek-e megoldani a devizahiteles szerződések módosítását az ügyfelek javára.
    
Szerződésmódosítás nem történt, a bankszövetség viszont megfogalmazott egy javaslatot, amellyel kapcsolatban a Fidesz osztja a kormány álláspontját, azaz azt érdemes lenne nyilvánosságra hozni, és konzultációt folytatni róla az érintettekkel - mondta Rogán Antal.
    
Kérdésre közölte azt is: rendkívül fontosnak tartaná, ha a devizahiteleket érintő bírósági ügyekben minél előbb hozna egy jogegységi döntést a Kúria.
    
Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.
    
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön azt mondta, a kormány szerdán megbeszélést folytatott a devizahitelesek helyzetének rendezéséről, és arra jutott, hogy csak a jogi feltételek tisztázódása után lehet a kérdést gazdaságilag is rendezni.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések