ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Németh Lászlóné: Eddig 58 milliárd forintot hozott az új rendszer

Sikeresnek tartja a július elsején bevezetett új elektronikus útdíjrendszert (e-útdíj) a nemzeti fejlesztési miniszter. Németh Lászlóné egy keddi siófoki szakmai rendezvényen elmondta, hogy eddig 58 milliárd forint többletbevétele származott ebből az államnak.
Létrehozva: 2013. november 5., 14:53
nyomtat küld

A több mint 700 résztvevővel megrendezett háromnapos, Nemzeti Közlekedési Napok elnevezésű konferencia nyitónapján a miniszter hangsúlyozta, hogy az új rendszer bevezetése zökkenőmentes volt, és az elmúlt pár hónapban várakozáson felül teljesített.
   
Eddig 58 milliárd forintnyi többletbevételt hozott, és - szemben a környező országokban tapasztaltakkal - Magyarországon ez nem járt botrányokkal, nem okozott forgalmi torlódásokat - tette hozzá Németh Lászlóné.
   
A miniszter ismertette: a nemzeti közlekedési stratégiastratégia időben elkészült, megkezdődhet társadalmi egyeztetése, ahhoz bárki hozzászólhat. Az uniós elvárásokat is figyelembe vevő stratégiában igyekeztek olyan alapelveket lefektetni, amely alapján megfelelő fejlesztési programmal indulhat Magyarország a 2014-től kezdődő uniós fejlesztési ciklusban.
   
A kormányváltáskor a MÁV mintegy 330 milliárd forintos adósságállománnyal küszködött, amelyet a cég vezetésének sikerült az elmúlt 3 évben 60 milliárddal csökkentenie. Ezt Németh Lászlóné "tiszteletreméltó" eredménynek nevezte. Szólt a 2012-es személyszállításról szóló törvényről is, amely lehetővé tette, hogy kiszámítható és átlátható módon működjenek a közösségi közlekedésben érintett vállalatok.
   
Megkezdődik a Volán-társaságok átalakítása 7 regionális társasággá, amitől hatékonyabb működést vár a szaktárca. A lépés előkészítéseként már zajlik a Volán-társaságok pénzügyi és működési folyamatainak átvizsgálása.
   
A miniszter beszámolója szerint három évvel ezelőtt mintegy 150 milliárd forintnyi elmaradt közútfelújítás várt pótlásra. Azóta a Széchenyi-terv részeként jelentős fejlesztéseket terveztek, illetve indítottak el. Az idén 450 kilométernyi alsóbbrendű út teljes rekonstrukciója valósul meg, mintegy 90 milliárd forint értékben. Jövő tavaszra további 215 kilométernyi út felújítását tervezik, amellyel a fejlesztések nagyságrendje el fogja érni a 150 milliárd forintot. A célra fordítható uniós pénzeket teljes égészében felhasználták, elkerülve a forrásvesztést.
   
Egy közelmúltban meghozott döntés értelében 33 milliárd forintos keretösszeggel további országos útfelújítási program kezdődik, amelynek beruházásai jövő tavaszra elkészülhetnek a legtöbb helyen.
   
A miniszter fontos lépésnek nevezte, hogy november elsejétől megszűnt az Állami Autópálya Kezelő Zrt. és a Magyar Közút Zrt. feladatainak kettőssége a közútkezelésben, mivel az előbbi cég a matricákkal és az elektronikus útdíj fizetéssel kapcsolatos feladatokat végzi a jövőben, míg az utóbbi társasághoz, vagyis egy kezébe kerül a közutak teljes körű kezelése.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések