ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"Alapvető cél, hogy a termelési funkciók erősödjenek"

Óriási volt az érdeklődés a Tanyafejlesztési Program iránt az idén, ez abból is adódhat, hogy az utóbbi tíz évben a tanyán élők száma mintegy 240 ezerről 300 ezerre nőtt - mondta a vidékfejlesztési miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Létrehozva: 2013. november 6., 13:13
nyomtat küld

Fazekas Sándor közölte: a program forrásaira az idén több mint 1000 pályázat érkezett. Ezek közül 778 felelt meg a formai és jogszabályi feltételeknek, 4,4 milliárd forint támogatási igénnyel.
   
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára arról tájékoztatott, hogy ebben az évben 529 pályázót támogatnak a programból, összesen 3,487 milliárd forinttal.
   
Emlékeztetett arra, hogy a nagy igény miatt az eredetileg tervezett 2 milliárd forintos idei támogatási forrást megemelte a tárca 3,5 milliárd forintra.
   
Fazekas Sándor a sajtótájékoztatón kiemelte: alapvető cél, hogy a tanyákon a termelési funkciók erősödjenek, a program a tanyagazdaságok működtetését kívánja ösztönözni, illetve azokat  segíteni, akik életvitelszerűen a tanyán élnek. Ezért kiemelt módon támogatja a tanyasi termékek piacra jutását, például 17 terepülésen épült helyi termelői piac.
   
Az életkörülmények javítása szintén fontos feladat, ezért támogatták például az utak rendbetételét, a villanyhálózat kiépítését. A pályázatok elbírálásánál a fiatalok kiemelt helyzetben voltak. Mindez lehetővé teszi a vidéki munkanélküliség csökkentését, a tanyák népességmegtartó erejének növelését - hangoztatta a tárcavezető.
   
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelő államtitkára elmondta, hogy a Tanyafejlesztési Program széles körű megismertetése érdekében hat megyében - az ország alföldi tanyás térségeiben - tanya roadshow-t indítanak.
   
A népszerűsítő rendezvényeket, konferenciákat minden érintett megyében, egy-egy pályázaton nyertes településen szervezik meg. Az eseménysorozatot ez év december 12-ig megtartják - mondta az államtitkár.
   
A roadshow befejeztével pedig egy tanya-munkacsoporti ülést tartanak, ahol összegzik a program eddigi tapasztalatait - mondta az államtitkár. Közölte: a Tanyafejlesztési Programot jövőre is folytatják.
   
A szaktárca adatai szerint a Tanyafejlesztési Programra összesen 1851 pályázat érkezett eddig - 2011-ben, 2012-be és 2013-ban -, ebből 1396 felelt meg a követelményeknek, és esett át értékelésen. A VM által befogadott pályázatok támogatási igénye összesen 8,887 milliárd forint volt. A támogatást nyert pályázatok száma 963 volt, amelyek összesen 5,871 milliárd forint forráshoz jutottak.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések