ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Az Egri Csillag Szalon vendége volt a Házelnök

Látogatás Ternyák Csaba egri érseknél, gyertyagyújtás az 1956-os egri sortűz áldozatainak emléktáblájánál, találkozó a helyi sajtóval, majd beszélgetés az Egri Csillag Szalon rendezvényén. Ezek voltak Kövér László, az Országgyűlés elnökének egri látogatásának állomásai.
Létrehozva: 2013. november 6., 17:36
nyomtat küld

Egri programjának első állomásán Ternyák Csaba egri érsekhez látogatott el Kövér László házelnök, az eszmecsere után pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének napjára, november 4-re emlékezve Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz Heves megyei szervezetének elnökének kíséretében a vendég gyertyát gyújtott az egri sortűz áldozatainak emléktáblájánál.

Ezt követően a sajtó képviselőivel találkozott Kövér László házelnök, aki – tudtuk meg Nyitrai Zsolt köszöntőjéből -, ebbéli minőségében először jár a megyeszékhelyen.

Az Országgyűlés elnöke a készülő költségvetésről, a parlament és a kormány eddig elvégzett munkájának eredményeiről tájékoztatta a médiát. Mint elmondta: a választások után sikerült felmutatni az összefogás erejét, a kétharmados győzelem tényét, ugyanakkor sikerült elkerülni a gazdasági csődjét és megőrizni az ország működőképességét, amit az előző szocialista kormány ásott alá a ma „szakértőnek” nevezett Bajnai Gordon vezetésével.

Az eltelt három és fél esztendőről szólva kifejtette: 2011-ben elkezdődött az a munka,  amelynek célja az ország teljes átalakítása volt, a parlament törvénykezési folyamata érintette az egész közjogi rendszert, az alaptörvényt, alapvető változások következtek be az önkormányzati rendszerben, a munka világában, az adó-, a nyugdíj-rendszerben, a szociális szférában és az oktatásban is. Ugyanakkor 2012 a pénzügyi stabilitás évének is tekinthető: a sikeres gazdaságpolitika eredményeként kikerültünk az Európai Unió 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárása alól. Magyarország ugyanis harmadik éve tartja a 3 százalékos hiánycélt.

S míg a nemzeti össztermékhez mért adósság – az előző kormány örökségeként - 85 százalék volt, most minden esély megvan arra, hogy ez az arány 73 százalékra csökkenjen. Az idei év pedig – folytatta -, az emelkedés éve volt: a két részletben végrehajtott rezsicsökkentés, a családi adókedvezmény kiszélesítése, amely 250 ezer háztartást érint, megnyitotta az utat a legrászorultabb rétegek előtt a felzárkózásra. S most először jelenthetjük ki a költségvetés kapcsán: semmire sem jut kevesebb pénz, mint az előző esztendőben.

A jövő évi büdzsé fontosabb számairól és területeiről szólva Kövér László elmondta: az egészségügyre több mint tíz, az oktatásügyre tizenkét, a közbiztonságra hat, gazdaságfejlesztésre hét, felzárkóztatásra közel tíz százalékkal több forrás jut a következő évben.

A kormánypártok előtt álló feladatokról, a közelgő választásokról szólva hangsúlyozta: bár az emberek elismerik eddigi eredményeinket, és mindezt jól mutatják a közvélemény-kutatások adatai is, ám – utalva a 2002-es váratlan vereségre -, Kövér László arra figyelmeztetett, hogy „ez nem egy lefutott meccs…” Hiszen akkor is felszálló ágban volt az ország, ám az ellenzék aknamunkája miatt mégsem folytathatta munkáját a polgári kormány.

Hozzátette: a következő öt hónap során keményen meg kell küzdeni a választási győzelemért,  mert "olyan kampány elé nézünk, amilyen Magyarországon még nem volt". Ugyanakkor tanultunk a múltból, mert most fölkészülve, fegyelmezetten várjuk a választásokat, hogy folytatni tudjuk az eredményes munkát – mondta az Országgyűlés elnöke.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések