ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Rétvári: A Benes-dekrétumok ellentétesek az EU jogával

Rétvári Bence igazságügyi államtitkár szerint a felvidéki magyarság második világháború utáni jogfosztását eredményező 1945-ös Benes-dekrétumok ellentétesek az unió jogával, Szlovákia és Csehország mégis fenntartja azokat. A kereszténydemokrata politikus előadása a KDNP és a Konrad Adenauer Alapítvány közös rendezvényén hangzott el Budapesten, szerdán. Az államtitkár más hivatalos elfoglaltsága miatt nem volt jelen a rendezvényen, előadását felolvasták.
Létrehozva: 2013. november 6., 18:32
nyomtat küld

 Rétvári Bence  úgy véli, hogy a dekrétumok hátráltatják a visegrádi együttműködést. Az 1945-ös kassai kormányprogram nyomán megszületett 143 elnöki rendeletből 13 közvetlenül, 20 közvetve sújtotta a csehszlovákiai magyar és német kisebbséget, a rendelkezések célja pedig elsődlegesen az etnikailag homogén Csehszlovákia létrehozása volt.
    
A magyar és német nemzetiségűeket többek között megfosztották állampolgárságuktól, befagyasztották bankbetétjeiket, az állami alkalmazottakat elbocsátották, a hallgatókat kizárták az egyetemekről. A csehszlovákiai kisebbségek elleni támadássorozat része volt a gróf Esterházy János elleni per, melyben fasizmussal való együttműködés miatt hoztak halálos ítéletet - melyet életfogytiglanra változtattak - miközben korábban éppen Esterházy volt az egyetlen, aki a szlovák parlamentben tiltakozott a zsidók deportálása ellen - derült ki Rétvári Bence előadásából.
    
Az államtitkár szerint  ideje, hogy a Benes-dekrétumok "a történelem szemétdombjára kerüljenek".
    
Horváth Attila jogtörténész előadásában beszélt arról, hogy a Benes-dekrétumok nem csupán jogfosztást jelentettek, de az ingatlan- és részben az ingóvagyontól való megfosztását is, továbbá az érintettek társadalombiztosításának megszüntetését, de ezeknek az elnöki rendeleteknek a következménye az is, hogy a felvidéki magyar gyermekek négy éven át nem járhattak iskolába.
    
Ezen a területen a világháború után a népbíráskodás is a magyarság ellen fordult, 75 ezer háborús bűnöst találtak a felvidéki magyarok körében - ez egész Európában példátlan arány - az ezen eljárásokban elítéltek egy részének azonban büntetlenséget ígértek a csehszlovák hatóságok, ha áttelepülnek Magyarországra - ismertette a szakember.
    
Miután a nyugati nagyhatalmak csak a csehszlovákiai németek egyoldalú kitelepítését támogatták, a felvidéki magyarságét nem, a csehszlovák hatóságok kezdeményezésére sor került a szlovák-magyar lakosságcserére, melynek keretében több mint 70 ezer, jobbára módos felvidéki magyart kényszerítettek vagyona hátrahagyásával áttelepülésre.  Eközben Magyarországról önként, toborzás hatására költözhettek Csehszlovákiába, akik erre vállalkoztak - mondta Horváth Attila.
    
Hozzátette: a hátrányos megkülönböztetés az 1948-as csehszlovákiai kommunista hatalomátvétellel látszólag véget ért, mindenki egyenlő lett a diktatúrában, ám valójában a felvidéki magyarok ezután kettős elnyomásban éltek, a kommunista diktatúra mellett az etnikai diszkrimináció is sújtotta őket.
    
Bár Szlovákia az EU tagja, ott még sem érvényesül minden vonatkozásban az unió joga, hiszen a Benes-dekrétumokat nem lehet megszűntnek tekinteni és így még mindig nincs elégtétel a jogfosztásokért - fűzte hozzá Horváth Attila.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések