ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Illés: Újra lehetne hasznosítani a lakossági hulladék jelentős részét

Kétszázmillió forintos beruházással bővítette PET-palack feldolgozó és újrahasznosító üzemét a Sárvári HUKE Kft., amelynek új üzemcsarnokát és berendezéseit csütörtökön Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelemért felelős államtitkára adta át.
Létrehozva: 2013. november 7., 13:10
nyomtat küld

Az államtitkár szavai szerint az évente keletkező 6 millió tonna lakossági hulladék több mint kétharmadát újra lehetne hasznosítani; azokból az anyagokból pedig, amelyeket nem lehet ismét feldolgozni, évi 600 ezer tonna, szemétből előállított fűtőanyagot, úgynevezett RDF-et lehetne előállítani, amit a cementgyárakban, széntüzelésű erőművekben égethetnek el, környezetbarát módon.
   
Illés Zoltán elmondta: PET-palackból évente 60 ezer tonnát - hozzávetőlegesen 6 milliárd darab palackot - állítanak elő Magyarországon, azonban ennek a mennyiségnek csupán 30 százalékát gyűjtik vissza és dolgozzák fel újra. Ezen segíthet a jövőben, hogy a PET-palackok is betétdíjasak lesznek, így a lakosság is érdekelt lesz abban, hogy a palackokat visszaváltsa és a begyűjtés és szétválogatás költségei is csökkenni fognak - tette hozzá.
   
Elmondása szerint a nagyobb elárusítóhelyeket kötelezik majd a betétdíjas palackok visszavásárlására, a kisebb üzletek közelében pedig olyan automatákat helyeznek majd ki, amelyek visszaadják a pénzt, vagy olyan blokkot nyomtatnak, amely alapján a betétdíj levásárolható lesz.
   
Illés Zoltán szólt arról is: mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a lakossági hulladékban minél nagyobb arányban csökkenjen a fel nem dolgozható és el nem égethető műanyagok aránya, ezt szolgálta az a korábbi rendelkezés is, hogy a műanyag bevásárló zacskókra termékdíjat vetettek ki, és ezért szorgalmazzák azt is, hogy a gyártók csak olyan palackokat állítsanak elő, amelyeknek még a címkézése sem tartalmaz műanyagot.
   
A környezetvédelmi államtitkár szavai szerint évente 120-150 milliárd forintos üzlet van a lakossági hulladékban, de a haszon ma már nem a hulladék begyűjtésében és lerakásában keletkezik, hanem az újrafeldolgozásban és az újrahasznosításban.
   
Az állami szerepvállalás növelését szorgalmazta az államtitkár a hulladékgazdálkodás területén: az összes ezzel foglalkozó közműcéget állami tulajdonba lehetne venni, ha a kormányzat úgy döntene, hogy a következő négy évben évi 50 milliárd forintot szán erre a célra. Hangsúlyozta: ezen szolgáltató cégek nonprofit működtetése és a keresztfinanszírozás lehetővé tenné, hogy egyetlen kistelepülés se maradjon ellátás nélkül, mindenütt közel azonos áron legyen elérhető a a lakossági szemétszállítás.
   
A Sárvári HUKE Kft. 100 millió forintból felépült új csarnokában 100 millió forint értékű gépsort helyeztek üzembe, amely képes a szemétből kiválogatni nemcsak az olyan fémeket, mint az alumínium és a vas, hanem a műanyagok között is különbséget tesz, így a darálás után egy magasabb minőségű másodlagos nyersanyaghoz jutnak.
   
Rudolf Wiedner, a HUKE-cégcsoport tulajdonosa elmondta: a sárvári üzem 2008 óta 60 ezer tonna PET-palack újrahasznosítását végezte el, a fejlesztéseknek köszönhetően pedig az üzem éves kapacitása eléri a 18 ezer tonnát. Minden mellékterméket igyekeznek hasznosítani, ami a gyártás során keletkezik, a címkékből komposztládákat, a zárókupakokból pedig tetőcserepet gyártanak, de még a PET-palackok mosásánál használt vizet is szűrik, tisztítják és újra felhasználják.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések