ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Varga: Jövőre is három százalék alatt lesz a hiány

A választási évben sem ugrik meg az államháztartás hiánya, jövőre is a GDP három százaléka alatt marad a deficit, 2,9 százalék lesz az idei 2,7-2,8 százalék után - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 21. konjunktúrafórumán.
Létrehozva: 2013. november 7., 15:31 | Utoljára frissítve: 2013. november 7., 16:48
nyomtat küld

Varga Mihály kiemelte: Magyarország eddig elért eredményeit az Európai Bizottság legutóbbi országprognózisában is elismerte, például azt, hogy az államadósság is csökkenő pályára állt. Az infláció mérséklődése miatt tarthatónak nevezte a jegybank kamatcsökkentési pályáját. Az eddigi eredmények között említette, hogy a gazdasági és pénzügyi stabilizáció hatásaként jelentősen csökkentek például a hosszabb, a 10 éves futamidejű állampapírok után fizetett kamatok. Míg a 2010 januárjában kibocsátott 10 éves dollárkötvényt 6,25 százalékos kamattal bocsátották piacra, 2013 februárjában 5,38 százalékra csökkent a papír kamata.    

Varga Mihály kifejtette: abban, hogy Magyarország egy sikeres konszolidáción van túl, jelentős szerepe volt a német befektetéseknek, vállalkozásoknak; az egész német gazdaság növekedése lehetőséget adott Magyarországnak arra, hogy sikeresen vigye végig a konszolidációs folyamatot. Magyarország számára alapvető fontosságú a német gazdaság teljesítménye: a magyar export 25 százaléka Németországba irányul, és az importnak is körülbelül ekkora hányada érkezik az országból, míg a német behozatalban 16., kivitelben 17. helyen van Magyarország.
   
Jobban állunk mint három esztendeje

A magyar törlesztés körülbelül 20 milliárd euró évente, a költségvetési hiány mértéke 3 százalékra esett vissza (ami mintegy 3 milliárd euró), az ország megújítandó adóssága pedig 17 milliárd eurót tesz ki, 5 és 6 milliárd euró körüli lejáró devizaadósságot kell törleszteni, a forintban lejáró adósság pedig 15 milliárd euró körül van.
   
Magyarország 9 év után idén kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, és sikerült előtörleszteni az IMF-hitelt. Nemzetközi összevetésben azonban magas, mintegy 20 százalékos a GDP-hez viszonyított finanszírozási igény, és ezzel Magyarország például Ciprussal, Portugáliával, Görögországgal van egy csoportban - fejtette ki Varga Mihály. Szavai szerint "jobban állunk mint három esztendeje, de szükség van arra, hogy ez a kitettségünk a jövőben csökkenjen".
   
A nemzetgazdasági miniszter kitért arra is, hogy Magyarország hosszú ideig lemaradt a régiós versenyben 2010 előtt, de ezt követően lassú felzárkózás indult. Varga Mihály elmondta: a hitel-betét mutató leépülése a végéhez közeledik, és a számok azt jelzik, hogy ez a folyamat 2013-ban megfordulhat a hitelezés elindulásával, amelyet például az Eximbank hitelkihelyezése, valamint a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja is segít. Ezen tényezőknek köszönhetően a jövő évi növekedés az idei bővülés duplája lehet.
   
Jelenleg több mint 200 ezerrel több munkahely van mint 2010-ben

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a foglalkoztatás területén is változás indult, jelenleg több mint 200 ezerrel több munkahely van mint 2010-ben, ennek egyik fele versenyszférában lévő munkahely, a másik felét a közfoglalkoztatás keretében biztosított munka jelenti. A kormány fontosnak tartja, hogy segély helyett a közfoglalkoztatáson keresztül jövedelmet biztosít, a közfoglalkoztatottak 8 százaléka pedig vissza tud kerülni az elsődleges munkaerő-piacra.

Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy a Munkahelyvédelmi akcióterv keretében a kormány 2013. január elsejétől 5 foglalkoztatási csoportnak ad foglalkoztatási kedvezményt a munkáltatóknak. A nemzetgazdasági miniszter szerint a foglalkoztatásba bele kell számítani a külföldi munkavállalást is, ennek pozitív oldala, hogy a külföldön dolgozó magyarok tavaly 1,7 millió eurót utaltak Magyarországra.
   
Magyarország célja, hogy a kismértékű állami centralizációjú, alacsony állami elvonást alkalmazó, és egyben alacsony hiánnyal rendelkező országok közé kerüljön - emelte ki Varga Mihály. Az adózás kapcsán kifejtette, hogy a fekete- és szürkegazdaság aránya még mindig magas. Megerősítette, hogy az NGM nem tervezi az online kapcsolatra képes pénztárgépek bevezetésére vonatkozó határidők megváltoztatását, vagyis december 31-ig kell átállítani a PC alapú, úgynevezett nagykasszákat. "Amelyik nagy bevásárlóközpontnál ez az átállás nem történik meg december 31-ig, az január elsején nem fog kinyitni", vagy ha ki is nyit, nem fog árut értékesíteni - fogalmazott Varga Mihály.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések