ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Lehet más az álláskeresés is, mint korábban

A közfoglalkoztatás idén 300 ezer álláskereső embernek nyújt munkát. A Fidesz nem hisz a baloldal kudarcos politikájában, amely hagyta, hogy egész térségek segélyen tengődjenek. Lehet más az álláskeresés is, mint korábban: segély helyett tisztességes, a közösség számára értékteremtő munkalehetőséget nyújt a közfoglalkoztatás - írja csütörtöki közleményében a Fidesz Sajtóiroda, Szél Bernadett (LMP) nyilatkozatára reagálva.
Létrehozva: 2013. november 7., 16:30
nyomtat küld

A programot még a britek is követendő példának tartják. A közfoglalkoztatásban résztvevők legtöbbje olyan hátrányos kistelepülésen él, ahol ez az egyetlen esély a munkavállalásra, a megélhetésre. A közfoglalkoztatásért tisztességes fizetés jár, a garantált bér napi nyolc óra munkaidő esetén 96.800 forint, a szakképzetlen munkavállalóknak 75.500 forint - olvasható a dokumentumban.

A közfoglalkoztatás keretében immár százezer ember kap olyan képzést is, amellyel nagyobb eséllyel helyezkedik el a munkaerőpiacon - zárul a közlemény.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések