ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Máért-ülés: Egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatot

Egyhangúlag, valamennyi külhoni magyar résztvevő és magyarországi parlamenti párt aláírásával fogadták el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésének zárónyilatkozatát - jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a tanácskozás után csütörtök este a Parlamentben.
Létrehozva: 2013. november 7., 19:52
nyomtat küld

A dokumentum többi között rögzíti, hogy 2014 az egységes magyar nemzet közjogi kiteljesedésének éve lesz. A magyar nemzet most be tudja teljesíteni azt a feladatot, amely történelmi okok miatt előtte áll: a közös ügyekben közös döntést hozni, hogy a nemzet egységét megszilárdíthassák. "Felelősségünk is közös, hogy ezzel a történelmi lehetőséggel jól éljünk" - olvasható a dokumentumban, amely szerint a résztvevők történelmi eredményként értékelik az egyszerűsített honosítást.
   
Az aláírók üdvözlik, hogy az Országgyűlés 2012 novemberében elfogadta a választójogi törvény módosítását, amely szerint a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok is részt vehetnek a magyarországi választásokon. Fontos feladatnak tekintik, hogy a külhoni magyar állampolgárok megfelelő tájékoztatást kapjanak a regisztráció folyamatáról és a választási eljárásról annak érdekében, hogy minél többen részt vegyenek a választásokon. Sikeresnek tekintik a "2013 a külhoni magyar kisiskolások éve" programot, amely az előző évben az óvodás korosztálynál megkezdett munka folyatatásaként a kisiskolásoknál ért el számottevő eredményeket az óvodai-iskolai átmenet, az iskolai beiratkozások, valamint az alapfokú iskolák minőségének javításánál. Megállapodtak abban, hogy 2014-ben az év programja keretében a külhoni magyar fiatalok tehetségének kibontakoztatása a cél.
   
A zárónyilatkozat - amely "nemzetrészenként tartalmazza a legfontosabb megoldandó kérdéseket" - rögzíti, hogy a résztvevők tiltakoznak minden olyan területi és közigazgatási átalakítás ellen, amely - az érvényben levő európai normákat figyelmen kívül hagyva - hátrányosan érinti az erdélyi magyar közösséget. Támogatnak minden olyan törekvést, amely a szolidaritás és a szubszidiaritás elveit követve segíti az erdélyi magyarság közösségként megmaradását, továbbá meggyőződésüket fejezik ki, hogy a szülőföldjükön való boldogulásuk garanciája a közösségi autonómiák közjogi rendszere. Ebből a szempontból közvetlen demokrácia fontos eszközeként példaértékűnek tekintik a Székelyek nagy menetelését, és üdvözlik azt az akcióegységet, amely a szervezésben megmutatkozott. Támogatásukról biztosítják a romániai magyar közösség azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, anyanyelvét szabadon, minden megkötöttség nélkül használhassa, és tiltakoznak a román hatóságok jogkorlátozó fellépéseivel szemben. Aggodalommal veszik továbbá tudomásul, hogy továbbra sem rendeződött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozatának megalakításáról kialakult vita. Felkérik a román kormányt, hogy a magyar tagozat létrehozása érdekében érvényesítse a tanügyi törvényben biztosított jogokat. A dokumentum aláírói elutasítják a szlovák oktatási tárca által bevezetni kívánt reformtervezetet, amelynek a jelenlegi tervek szerinti végrehajtása a magyar iskolák tömeges bezárásával járna.
   
Szerbia esetében aggodalmukat fejezik ki a nemzeti tanácsokról szóló törvény alkotmánybírósági felülvizsgálata miatt, és bíznak abban, hogy a testület döntése nem jelent majd visszalépést az eddig kivívott közösségi jogokkal kapcsolatban. Nyugtalanítónak tartják a szerbiai rehabilitációs és vagyon-visszaszármaztatási folyamatban tapasztalható problémákat is. Tekintettel arra, hogy a vagyon-visszaszármaztatásra vonatkozó kérelmek benyújtási határideje 2014. március 1-jén lejár, szorgalmazzák az eljárások felgyorsítását - olvasható a zárónyilatkozatban. Üdvözlik, hogy 2013. június 26-án a magyar és a szerb államelnök közös főhajtással emlékezett meg a második világháború ártatlan magyar és szerb áldozatairól.
   
Szorgalmazzák, hogy Ukrajnában, illetve Kárpátalján hozzák meg a megfelelő intézkedéseket a 2012-ben elfogadott nyelvtörvény maradéktalan érvényesítéséért, biztosítsák a magyar nyelvű hivatalos ügyintézést és nyelvhasználatot a közigazgatásban, oktatásban, illetve az állami és önkormányzati irányítás alatti egyéb ágazatokban. Nemzetpolitikai szempontból kiemelkedően fontosnak tartják a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola fejlesztéséről szóló stratégiai megállapodást, egyben szorgalmazzák az ukrán kormány közreműködését Kárpátalja egyetlen önálló magyar felsősoktatási intézménye szakjainak további sikeres akkreditálásában. Egyetértenek abban: az esélyegyenlőség megteremtéséért el kell érni, hogy a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatási intézmények végzős diákjai magyar nyelv és irodalomból is tehessenek érettségi és felvételi vizsgát az ukrajnai független vizsgaközpontokban. Tiltakozásuknak adnak hangot a Tisza vízgyűjtő területét fenyegető verespataki aranybánya-beruházás, illetve a nagymuzsalyi aranyfeldolgozó terve ellen.
   
Semjén Zsolt az ülést értékelve kiemelte: a nemzetpolitika két legfontosabb kérdésében teljes a konszenzus, ami korábban elképzelhetetlen volt. Nincs vita arról, hogy a külhoni magyarságnak jár az állampolgárság és azzal együtt a szavazati jog, illetve az autonómia melletti kiállásról sem. A tömbmagyarság esetében területi, a szórvány esetében pedig kulturális autonómiára van szükség - rögzítette.
   
A kormányfő helyettese beszámolt arról is, hogy a délvidéki Magyar Nemzeti Tanács 385 millió forintos többlettámogatásban részesül, a pénzt elsősorban felsőoktatási ösztöndíjakra fordíthatja. Tájékoztatása szerint a kormány előző este döntött a Kőrösi Csoma Sándor-programról, és arról, hogy az abban részt vevők számát megduplázzák.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések