ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"Folytatódni fog az együttműködés Kárpátaljával"

Folytatódni fog az együttműködés Kárpátaljával a Keleti Partnerség Programja keretében, mivel sikerrel zárult a magyarországi támogatással megvalósított fejlesztések első szakasza - jelentette ki pénteken Ungváron Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki kétnapos hivatalos látogatást kezdett Kárpátalján.
Létrehozva: 2013. november 8., 17:00
nyomtat küld

Németh Zsoltot Ungváron hivatalában fogadta Ivan Baloga, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) elnöke és Olekszandr Ledida, az ukrajnai megye kormányzója. A két vezetővel külön-külön folytatott megbeszélésen Németh Zsolt hangsúlyozta: sikeresen teljesült az a megállapodás, amelyet másfél éve kötött a Külügyminisztérium és Kárpátalja megye arról, hogy a Keleti Partnerség Programjának keretében - Magyarország és Ukrajna egyaránt egymillió dolláros hozzájárulásával - 56 oktatási és művelődési intézményt újítanak fel Kárpátalján. Mint mondta, a projekt egyedülállónak tekinthető, hiszen ilyen feszített ütemben még Magyarországon is nehéz lett volna teljesíteni ezt a - teljes és hiánytalan elszámolás mellett végrehajtott - nehéz feladatot. Úgy vélte, a fejlesztéseknek köszönhetően a felújított intézményekben - egyebek mellett - legalább 30 százalékos energia-megtakarítást sikerült elérni.
   
Az államtitkár a lezárult fejlesztési program sikerére való tekintettel a projekt folytatását javasolta vendéglátóinak a Keleti Partnerség Programjának keretében. Kiemelte: a projekt második szakaszában mindenekelőtt a beregszászi levéltár épületének a felújítására kellene összpontosítani, hiszen - mint fogalmazott - itt a Kárpát-medence egyik legértékesebb levéltáráról van szó. A programba más létesítményeket is be lehetne majd vonni - tette hozzá.
   
Németh kitért a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola helyzetére, kérve Kárpátalja megye vezetőit, hogy támogassák a színvonalas oktatást nyújtó intézményben most induló felsőfokú szakképzés hivatalos engedélyeztetését. Szólt a Beregszászt elkerülő út megépítésének fontosságáról, új magyar-ukrán határátkelőhelyek megnyitásáról, javasolva a Beregsurány-Asztély átkelőhely felfejlesztését a Záhony-Csap átkelő tehermentesítése céljából.
   
A politikus hangsúlyozta: a magyar kormány feltétel nélkül támogatja Ukrajna európai integrációját. Kiemelte: mind a központi, mind a helyi ukrán államhatalom számára a magyar kormány álláspontjának kell mérvadónak lennie, s nem annak, amit egyes magyarországi politikai pártok mondanak.
   
Válaszában Ivan Baloga köszönetet mondott Németh Zsoltnak és a magyar kormánynak a Kárpátaljának nyújtott támogatásért, s azért, hogy - mint fogalmazott - a magyar kormány a szívén viseli kárpátaljai szociális problémák megoldásának az ügyét. Hozzátette: nagyon hálásak Magyarországnak azon települések lakói, amelyeknek az oktatási és közművelődési intézményeit felújították a Keleti Partnerség Programjának keletében.
   
Baloga üdvözölte, hogy Magyarország támogatja a beregszászi főiskolát, amelynek szerinte sok irigye van Ukrajnában. Mint mondta, magyar részről helyes döntés volt a felsőoktatási intézmény fejlesztésének a támogatása, mivel ukrán forrásból erre nem lett volna pénz.
   
Olekszandr Ledida is támogatásáról biztosította vendégét a Keleti Partnerség Program fejlesztési projektjének kárpátaljai folytatását illetően, s köszönetet mondott a magyar kormánynak a Kárpátaljának nyújtott támogatásért és Ukrajna európai integrációs törekvéseinek a segítéséért. Egyúttal egyetértését fejezte ki Németh Zsoltnak a határtérség fejlesztésével kapcsolatos felvetéseivel.
   
Németh Zsolt Ungváron Victor Vasarely 150 alkotását bemutató kiállítást nyitott meg, és az ungvári várban felavatta Bercsényi Miklós feleségének, Csáky Krisztinának a mellszobrát.
   
A külügyi államtitkár kárpátaljai látogatásának programja péntek este Beregszászon folytatódik, ahol a magyar főiskola felújított épületét adja át.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések