ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Fontos a magán-, a civil és az állami szféra összefogása

A magán-, a civil és az állami szféra hatékony összefogásának fontosságát hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a 6. Civil Licit fenntarthatósági árverésen kedden.
Létrehozva: 2013. november 12., 12:21
nyomtat küld

A Civil Liciten különböző civil szervezetek szolgáltatásait vásárolhatják meg az erre nyitott vállalatok. A tárcavezető, az esemény fővédnöke kiemelte: a kezdeményezés lassan hagyománnyá válik, a jelenlegi válságos időkben is erősödni tud, és remélhetőleg a jövőben is egyre jelentősebbé válik. Úgy vélte, a Civil Licittel elindult egy folyamat, amelyet üdvözölni és támogatni kell, mert itt találkoznak a szolgáltatásaikat kínáló civil szervezetek, amelyek képességeiket, áldozatos munkájukat ajánlják fel, valamint a jó értelemben vett haszonelvű vevők, akiket nemcsak a jótékonykodás vezérel.
   
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára beszédében hangsúlyozta: ennek a kezdeményezésnek a támogatása azért fontos, mert rámutat, hogy a civil szerveztek sikere attól is függ, hogy mennyiben teszik piacképessé a szolgáltatásaikat, és a cégek sikerességét is befolyásolja, hogy mennyire nyitottak a társadalmi kérdésekre. Fontos, hogy a civil szervezetek és a vállalatok megtalálják az együttműködés lehetőségét - tette hozzá. Azt mondta, Magyarország is akkor lehet sikeres, ha a civil szervezetek, a piacorientált cégek és az állam képes a hatékony összefogásra. A program célja, hogy mindkét fél, az üzleti és a civil szféra felismerje a kapcsolatépítésben rejlő üzleti lehetőségeket, a tapasztalatcseréből származó értékeket, valamint a társadalmi és környezeti fenntarthatóságot szolgáló programok jelentőségét.
   
Az elmúlt években egyebek mellett vállalati önkéntes programokat, fogyatékkal élők munkába állását segítő képzést és környezettudatosságot erősítő projekteket valósítottak meg a kezdeményezés keretében. Az elmúlt időben több mint 50 üzlet jött létre a civil és a magánszektor között, az eddigi liciteken közel 90 közepes és nagyvállalat, valamint több mint 60 civil szervezet vett részt.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések