ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Áprilisig ötezerrel több fogyatékossággal élő ember kap munkát

Jövő év áprilisáig a jelenleginél ötezerrel több fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű embernek lesz munkája, így összesen 15 ezerrel többen dolgoznak majd, mint a 2010-es kormányváltáskor - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Létrehozva: 2013. november 13., 10:46 | Utoljára frissítve: 2013. november 13., 11:55
nyomtat küld

Soltész Miklós arról beszélt, hogy a foglalkoztatási, illetve a támogatási rendszer átalakításának köszönhetően egyre több megváltozott munkaképességű ember tud elhelyezkedni a nyílt munkaerő-piacon. Elmondta, a rendszert egyebek mellett azért kellett átalakítani, mert korábban az ugyanolyan szintű fogyatékossággal élő embereket különböző módon támogatták; volt néhány kiemelt cég, akik több, míg más munkaadók jóval kisebb támogatást kaptak.
   
Közölte, az új, jövőre is működő rendszerben egységes támogatást kapnak a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cégek, ezek jelenleg 320-an vannak. Hozzátette: a jövő évi pályázati támogatást már kiírták, már 350 vállalkozás jelezte is az igényét, és várakozásaik szerint összesen 30 ezer embert tudnak majd a rendszerben foglalkoztatni.
   
Ezekben az intézményekben jelenleg 8 ezer ember dolgozik

Az államtitkár a szociális intézményi foglalkoztatók intézményéről is beszélt; ezeken a "védett" munkahelyeken azok a súlyosabban fogyatékos emberek dolgozhatnak, akik a nyílt munkaerőpiacon nem tudtak elhelyezkedni. Ezekben az intézményekben jelenleg további 8 ezer ember dolgozik - fűzte hozzá.
   
Elmondta azt is, hogy az új támogatási formát, a rehabilitációs kártyát eddig 5263 cég több mint 20 ezer megváltozott munkaképességű foglalkoztatott után tudta igénybe venni, többségében a nyílt munkaerőpiacon. E támogatás lényege, hogy a munkaadóknak az érintettek után nem kell szociális hozzájárulási adót fizetniük.
   
Tájékoztatása szerint a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatását segítik továbbá a számukra indított különböző képzési, illetve az elhelyezkedésüket megkönnyítő további programok. Közölte, már több mint 1 200 vállalkozás jelentett be 3 000 új munkahelyet, így ezeknek, valamint a képzési és más programoknak köszönhetően várhatóan 2014 márciusának végére több mint 15 ezerrel több megváltozott munkaképességű ember dolgozhat majd, mint 2010-ben.
   
2010 előtt nagyon rossz állapotú autókkal jártak a mozgássérült emberek

Bejelentette továbbá, hogy a jövő évi költségvetésben is biztosítani fogják a fogyatékossággal élő emberek számára a gépjárművásárlási támogatást; használt autóra 600 ezer, míg új autóra 900 ezer forintot kérhetnek az érintettek, továbbá 90 ezer forintot a jármű átalakítására. Hozzátette: eddig több mint ezer autót rendeltek meg, ezek között közel 600 az új gépkocsi.
   
Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben még csak 300 ezer forintot kaphattak az érintettek gépkocsi-vásárlásra, autó-átalakításra pedig 30 ezer forintot, így általában nagyon rossz állapotú autókkal jártak a mozgássérült emberek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy már nem csak mozgásukban korlátozott emberek, hanem látás-, hallássérültek, értelmi fogyatékos emberek, illetve hozzátartozóik igényelhetik a támogatást.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések