ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Németh: Fogyasztóbarát közüzemi számlák jönnek

2014. január elsejétől egységes, egyszerű, átlátható és mindenki számára megérthető számlakép lesz – mondta el Németh Szilárd. A Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának a vezetője szerdai sajtótájékoztatóján be is mutatta, hogyan néz majd ki a jövőben egy közüzemi számla.
Létrehozva: 2013. november 13., 12:13 | Utoljára frissítve: 2013. november 13., 15:49
nyomtat küld

Németh Szilárdnak, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetőjének az egységes közműszolgáltatói számlaképről szóló törvényjavaslatát 228 igen, 2 nem szavazattal, 9 tartózkodás mellett fogadta el kedden az Országgyűlés.

Németh Szilárd sajtótájékoztatója

Németh Szilárd aláhúzta, a jelenlegi számlakép-rendszer rendkívül bonyolult, a fogyasztó számára szinte érthetetlen, és nem egységes. Ezért döntöttünk úgy, hogy törvényben szabályozzuk a közműszolgáltatások számlakibocsátását – tette hozzá. A Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának a vezetője leszögezte: a cél az, hogy egységes, egyszerű, átlátható és mindenki számára megérthető számlakép legyen. A politikus szerint ez a törekvés összhangban van az alaptörvénnyel. Arról is beszélt, hogy az egységes számlakép a rezsicsökkentési célokkal is egybevág, hiszen a számlákon egységesen határozzák meg a rezsibox feltüntetését. Ebben tájékoztatják az embereket arról, hogy mennyi lenne a számla rezsicsökkentés nélkül, mennyivel csökkent a számla, és január 1-től összességében mennyi a megtakarítás.

Fotó: fidesz.hu

Hat közműszolgáltatás területén írják elő az egységes számlaképet, melyet külön színekkel jelölnek. A villamosenergia számla korall színű lesz, földgázszolgáltatásé narancssárga, a távhőszolgáltatásé lila, a víziközmű-szolgáltatásé kék, a hulladékgazdálkodásé zöld lesz, a kéményseprőszámlát pedig sárga színnel jelölik. Németh Szilárd a sajtótájékoztatóján be is mutatta, hogyan néz majd ki a jövőben egy közüzemi számla. Az első oldalon a legfontosabb adatok szerepelnek, mint például a szolgáltató, a fogyasztó adatai, a fogyasztó kódszámai, azonosítói. Az első oldalon található továbbá az elszámolt időszakra vonatkozó időmegjelenítés, a fizetendő összeg és a fizetési határidő, valamint a rezsibox. Az egyszerű számlához kötelező lesz csatolni azt a számlát, mely minden egyes jogszabályban foglalt tételt pontosan meghatároz. Németh Szilárd újdonságnak nevezte, hogy évente legalább egyszer a definíciókat köteles meghatározni a szolgáltató a fogyasztó felé. Például mit jelent az, hogy azonosító szám, az miért fontos, mit jelentenek a különböző díjtételek – sorolta a politikus. Leszögezte: fogyasztóbarát lesz az új számla.

A csomag a magyar fogyasztók érdekében készült, és elő kívánja segíteni a tudatos fogyasztói magatartást is – mondta el Németh Szilárd. A politikus a sajtótájékoztatón bemutatott egy kiadványt is, melyet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság készített. A kiadvány a hatóság kormányhivatali igazgatóságain, a cégek rezsiközpontjaiban lesz elérhető, illetve letölthető a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság oldalán is.

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportja vezetője arról is beszélt, hogy a hozzájuk érkező panaszok jelentős része arra vonatkozott, hogy a társasházakban és a lakásszövetkezeti lakások egy részében nem hajtják végre a rezsicsökkentést a kezelők, és nem is tájékoztatnak erről.

Németh Szilárd bejelentette, még az őszi törvényhozási időszakban benyújt egy olyan törvényjavaslatot, mely a társasházi és a lakásszövetkezeti törvényt módosítaná. Elő fogjuk írni számukra a rezsicsökkentésből adódó tájékoztatási kötelezettséget. A lakásszövetkezeti lakásokat vagy a társasházakat kezelőknek havonta ki kell függeszteniük a faliújságra a közös kiadásokra és számlákra vonatkozó tájékoztatást, másrészt az éves beszámolón erről elkülönítetten külön beszámoló sort kell nyitniuk - mondta el a fideszes politikus.

A sajtótájékoztatón Németh Szilárd reagált Szabó Szabolcs, az Együtt-PM és az MSZP közös országgyűlési képviselőjelöltjének nyilatkozataira is. A fideszes politikus határozottan visszautasította a baloldali jelölt sértő szavait, és bejelentette, jogászaival vizsgálja, tud-e feljelentést tenni az ügyben. A csepeli konzultációról Németh Szilárd elmondta, a demokrácia megengedi, hogy a képviselő-testület megkérdezze az emberek véleményét. Három kérdésben várnak választ. Az emberek fontosnak tartják-e hogy közpénzt fordítsanak a csepeli hajléktalanokra, egyetértenek-e azzal, hogy közterületen lehet életvitelszerűen élni, valamint a plakátolás ügyében várják a válaszokat – sorolta a csepeli polgármester.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések