ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A görög EU-elnökség prioritásairól egyeztetett Athénban Győri Enikő

A közelgő görög EU-elnökség fő célkitűzéseiről, mindenekelőtt a foglalkoztatás, a migráció és az európai bankszabályozás kérdéseiről egyeztetett csütörtökön Athénban Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára.
Létrehozva: 2013. november 15., 08:25
nyomtat küld

Győri Enikő az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a jövő májusi európai parlamenti választások miatt gyakorlatilag négy hónapra rövidülő görög EU-elnöki időszak prioritásairól athéni hivatali partnerével, Dimitrisz Kurkulasz külügyminiszter-helyettessel, valamint a tárca európai igazgatójával és a parlament Európa-ügyi bizottságának alelnökével tárgyalt.
    
Mint kifejtette, az általános európai és a görögországi helyzetből adódóan elsősorban a fiatalok foglalkoztatása, a munkahelyteremtés és a növekedés beindítása szerepel a napirenden. Sok hasonló uniós kezdeményezés volt már, "a megvalósítás azonban a nemzeti kormányokon múlik, így leginkább egymástól tanulhatunk" - fűzte hozzá az államtitkár. Tárgyalópartnereivel ismertette a magyar tapasztalatokat, megemlítve a kormány munkahelyvédelmi akciótervét, illetve "az adók átirányítását a munkáról a fogyasztásra". Ez utóbbit szavai szerint komoly érdeklődéssel hallgatták, mivel Görögországban az ifjúsági munkanélküliség közel 60 százalékos.
    
Az eurózóna megerősítése, a fiskális konszolidáció és a válságból kivezető út biztonságos megtalálása - azon belül is a bankunió megvalósítása - szintén első számú görög, illetve európai érdek. A közös európai bankfelügyeleti rendszer már készen van, hatályba is fog lépni, de nem tudni, hogy a közös bankszanálási mechanizmus tanácsi szinten való elfogadtatása sikerül-e még idén, a soros litván elnökségnek - mondta.
    
Görögország tudatában van annak, hogy a tanácsi egyeztetéseket is neki kell majd esetleg befejeznie, de az Európai Parlamenttel mindenképpen neki kell az egyeztetéseket lefolytatni a rendelkezésére álló alig négy hónap alatt. Győri Enikő azt kérte partnerétől, hogy a nem eurózónabeli országok érdekeit is maximálisan vegyék figyelembe. Emlékeztetett arra, hogy a magyar bankok egy része külföldi kézben van és leányvállalatok révén működik, fontos, hogy az ő helyzetüket ne hagyhassák figyelmen kívül az anyaintézmények, amikor szanálási, feltőkésítési kérdésekben döntenek.
    
"Magyarország még nem döntötte el, (...) hogy akarunk, tudunk-e ehhez csatlakozni, de szeretnénk, hogy a belépéssel kapcsolatos jogok és kötelezettségek egyensúlyban legyenek. Ha pedig a kívülmaradás mellett döntünk, akkor se kerüljünk hátrányba, hiszen egységes piac működik a pénzügyi szolgáltatások terén is..." - tette hozzá.
    
A szintén prioritásnak számító migráció problémájával kapcsolatban Győri Enikő azt kérte az unióban "első számú belépési pontnak számító" Görögországtól, ne feledkezzenek meg arról, hogy az EU-nak szárazföldi külső határai is vannak. Magyarország déli határain "200 százalékkal nőtt meg a bevándorlási szám" - hangsúlyozta. Tárgyalópartnereivel egyetértettek abban, hogy "közös európai megoldást kell találni, és a terhet nem viselhetik csak a külső határral rendelkező országok".
    
Győri Enikő szerint találkozóin kitértek a Görögországnak hitelező trojka (az EU, az EKB és az IMF) napokban folytatódó athéni tárgyalásaira is. Ezzel kapcsolatban megerősítette azt a magyar álláspontot, hogy "nincsen egységes válságkezelés, nem lehet 28 ország eltérő realitásait egyféle módon kezelni". "Ezt Görögországban is egyre jobban érzik, és - partnereinek közlése szerint - ott is (...) egyre többen kérdőjelezik meg, hogy mekkora terhet lehet még a lakosság nyakába varrni."
    
Az államtitkár méltatta a görög válságkezelési erőfeszítések már látható eredményeit. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy "az EU tevékenysége csak akkor lesz sikeres (...) az európai polgárok szemében, hogy ha a munkahelyteremtés frontján sikereket tud elérni".

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések