ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A hivatalos kampányban személyvédelmet kaphatnak a kormányfőjelöltek

Miután az államfő kihirdeti a választás napját és megkezdődik a nyilvános felkészülés a választásra, a rendőrség fel fogja ajánlani a kormányfőjelölteknek a személyvédelmet - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az MTI-nek.
Létrehozva: 2013. november 16., 10:14
nyomtat küld

Pintér Sándor emlékeztetett arra, hogy már 1994-ben felajánlotta ezt a rendőrség azoknak a pártoknak, amelyek a közvélemény-kutatások szerint a parlamenti küszöböt elérték. A miniszterelnök-jelöltek azonban csak kevés esetben éltek ezzel a lehetőséggel - tette hozzá.
   
A miniszter a tárcájához kötődő választási feladatokkal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a rendőrség pártpolitikai semlegességét fenn kell tartani, az nem lehet megkérdőjelezhető. A feladataik két csoportba oszthatók: a voksolás és a kampány időszakára. A kampányrendezvények biztosításának szintjét és a teendőket létszámarányosan kell meghatározni annak érdekében, hogy megfelelő biztonságot tudjanak nyújtani - mondta.
   
Szabadtéri politikai rendezvényekre rendbiztos van kijelölve, aki kapcsolatot tart a rendezőkkel, velük közösen határozza meg a terület nagyságát, a tájékoztatás formáját. Ezekben az esetekben van látható rendőri jelenlét, továbbá a rendőrség biztosít egy olyan felkészült csapatot, amely meg tudja szüntetni a provokációt, a rendbontást. Zártterű rendezvényeknél elsősorban a rendezőt, az igénybevevőt, illetve a helyszínt adó vállalkozást vagy magánszemélyt terheli a felelősség, de ezekben az esetekben is segítséget nyújt a rendőrség például tűzszerészeti átvizsgálással és beléptetőkapukkal - mondta.
   
A szavazással kapcsolatban kiemelte, hogy önállóvá vált a választás szervezete. A folyamatot a Belügyminisztérium, illetve a rendőrség például útvonal-biztosítással segíti, hogy a szavazólapok minden helyszínre biztonsággal megérkezzenek. A tárca figyelemmel kíséri a választás informatikai rendszerét, és biztosítania kell a külföldről beérkező szavazatok biztonságos megérkezését is.
   
A miniszter felidézte: 1994-ben, még országos főkapitányként, meghirdette, hogy a rendőrök fehér ingben, ünnepi öltözetben és fegyvertelenül teljesítsenek szolgálatot a közterületeken a választás napján. Ez azóta hagyománnyá vált, és szeretnék a jövő évi választások során is alkalmazni - mondta. Hozzátette ugyanakkor: "senkinek nem ajánlja, hogy ebből megpróbáljon előnyt kovácsolni".

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések