ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Kósa: A balliberálisok 13 ezer milliárdot tüntettek el

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint nem áll össze a választásokra a baloldal. Kósa Lajos a köztévében azt mondta: szerinte inkább a kitérést választják majd.
Létrehozva: 2013. november 19., 08:29 | Utoljára frissítve: 2013. november 19., 09:25
nyomtat küld

Nem akart polgármestertársainak üzenni, csak magára vonatkoztatta azon kijelentését, miszerint nem jó az, ha sokáig áll egy ember egy város élén – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere az M1 Ma reggel című műsorában. Mint mondta: korábban azért nem hoztak olyan törvényjavaslatot, mely korlátozta volna az újraválaszthatóságot, mert a kistelepüléseken ez komoly problémát okozott volna.

Kósa Lajos az m1 Ma reggel című műsorában

Kérdésre válaszolva elmondta: annak, hogy 2014 után az országos politikát választja, van szakmai, politikai és családi indoka. Sok mindent sikerült megvalósítani Debrecenben, ez a 16 év egy kerek egész, és a családjával is szeretne többet lenni – indokolta döntését Kósa Lajos.

"A szocialista városvezetés brutálisan beletenyerelt Debrecen hagyományos szerkezetébe"

Arra a kérdésre, hogyan érti azon kijelentését, miszerint az elmúlt 15 év legnagyobb tette, hogy a debrecenieknek sikerült visszahódítaniuk a várost, azt mondta: a szocialista városvezetés rendkívül brutálisan beletenyerelt Debrecen hagyományos szerkezetébe, és szimbolikájában is olyan dolgokat művelt, amelyek vérforralóak. Példaként említette, hogy lebontották Kölcsey Ferenc egykori házát, melyben egy ideig alkotott, és a ház helyére Lenin elvtársat állították. Egy gusztustalan bronz Lenin-szobrot, melyhez Debrecennek semmi köze sincs – szögezte le a városvezető, aki egy másik példát is említett: a református kollégiumtól elvették az egyik épületét, és oda a pártbizottság költözött be.

A korábbi kormányok megsokszorozták a város feladatait, de forrást nem biztosítottak

Arra a felvetésre, hogy Debrecen jelentős adósságot halmozott fel, úgy reagált: nem a város adósodott el önmagában, hanem az egész önkormányzati rendszer. Ennek szerinte leginkább az volt az oka, hogy a szocialisták rengeteg állami feladatot adtak az önkormányzatoknak, és nem adtak hozzá finanszírozást. Példaként említette, hogy a Medgyessy-kormány idején megemelték a pedagógusbéreket, kifizették ez fél évre, majd azt mondták az önkormányzatoknak, hogy a többit gazdálkodják ki. Ezzel a fejlesztésektől vonták el a forrást, Debrecen pedig sok nagyvárossal együtt úgy döntött, fejlesztési hitelt vesz fel, hogy „tudjon haladni” – fogalmazott a polgármester.

13 ezer milliárd forint eltűnt a semmiben

Úgy vélte: „hülyeség volt” az az államháztartási rend, amelyet a szocialisták megvalósítottak, 2002 és 2010 között 13 ezer milliárd forint eltűnt a semmiben. Szerinte ettől sokkal jobb az, amit a mostani kormány próbál megvalósítani: az, hogy zárttá teszik az alrendszereket, így a folyó bevételekből kell megélni, és a fejlesztéspolitikára lehet központi forrásokat adni – magyarázta Kósa Lajos.

A debreceni városvezetés „floridai útjáról” annyit mondott: mindenkinek megmondta, aki menni akart, hogy mehet, de csak saját költségen, saját szabadság terhére. Ma még nem tartunk ott, hogy a politika beszámoltassa azt, aki saját költségén, a saját szabadsága terhére elutazik. Ha ők fizetik a költségeket, akkor a munkahelyi vezető legfeljebb jó utat kívánhat nekik – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy szerinte az országgyűlési választásokra összeáll-e a baloldal, nemmel felelt. Szerinte a baloldal inkább a kitérést választja majd.

(hirado.hu - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések