ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Kövér: A gyerekek és a családok számíthatnak az államra

A gyerekek és a családok számíthatnak a magyar államra, számíthatnak Magyarország törvényhozóira - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke egy a gyermekjogokról rendezett nemzetközi konferencián szerdán a Parlamentben.
Létrehozva: 2013. november 20., 10:17 | Utoljára frissítve: 2013. november 20., 11:16
nyomtat küld

A Nyitott szemmel a gyermekek védelmében című tanácskozáson a házelnök köszöntőjében kiemelte ugyanakkor, hogy az állam a legjobb szándék mellett sem képes minden problémát kezelni, a jog nem elég, ha nincsenek olyanok, akik hajlandóak tenni és ha kell, küzdeni a jogok érvényesítéséért. Bátor közszolgákra és civilekre van tehát szükség: elkötelezett gyermekvédelmi szakemberekre, rendőrökre, ügyészekre, politikusokra és közéleti személyiségekre - jelentette ki. Kövér László közölte: a gyermekek jogairól nem lehet kívülállóként tanácskozni, mert "mi is voltunk gyermekek, és úgy illik, hogy minden tartozást valamikor kiegyenlítsünk". A gyermekek ügye a jövő ügye, hiszen minden közösségnek olyan jövője lesz, amilyenek a gyermekei - mondta.
   
Kifejtette: "minden gyermeknek elsősorban szeretetre van szüksége". Az állam kifizetheti ugyan az ellátórendszer költségeit és segítheti azokat, akik a gyermekek védelmében dolgoznak, de sosem pótolhatja az otthont, a családot. Az államnak ezért, amikor a gyermek mellé áll, elsősorban védelmet kell nyújtania és támogatást kell adnia annak a közösségnek, amelynek szeretetében, biztonságában felnő, vagyis a családnak. Hozzátette: a gyermeknek mindenekelőtt joga van a családjában, a környezetében megkapni mindazokat a lehetőségeket, amelyek révén a közösségnek testben és lélekben ép tagjává válhat.
   
A házelnök arról is beszélt, hogy a gyermek jogai részben szűkebbek, részben mások, mint a felnőtteké. A gyermeknek elsősorban gondoskodáshoz van joga, és "nem szabad engednünk, hogy egyes politikai csoportok éppen a gyermekjogokat, a gyermekek méltóságát használhassák valódi jelentésükből és értelmükből kiforgatva eszközül közösség- és családromboló céljaik érdekében" - tette hozzá.  Kövér László szerint "feneketlen mélységek nyílnak meg", amikor a gyerekek rovására elkövetett bűncselekményekről beszélnek, ezek ellen küzdenie kell az államnak, a nemzetközi szervezeteknek és a helyi közösségeknek. A feladat rendkívül összetett: meg kell szüntetni a kiváltó okokat, szigorúan ellenőrizni kell a jogok érvényesülését, és kíméletlen szigorral meg kell büntetni az elkövetőket - mondta.
   
Ékes Ilona országgyűlési képviselő, a konferenciát szervező ERGO Európai Regionális Szervezet elnöke emlékeztetett: november 20. a gyermeki jogok világnapja. Fontos, hogy V4-es partnereikkel új keretbe helyezzék a gyermekjogokkal kapcsolatos gondolkodást és közbeszédet - mondta. A képviselő hangsúlyozta a gyermekekkel szemben elkövetett bűncselekmények, a gyermekprostitúció, a gyermekpornográfia és a gyermekkereskedelem ellen küzdelem jelentőségét. Változást csak együttműködéssel és a közgondolkodás megváltoztatásával lehet elérni - hangoztatta.
   
A konferencia alkalmával kiadott sajtóközleményben azt írták, hogy a gyermekek jogainak betartatása és érvényre juttatása azért nehéz feladat, mert kiszolgáltatottak, védelemre szorulnak, jogi szempontból nem cselekvőképesek, nem tudnak élni a jogérvényesítés általános eszközeivel. Éppen ezért a jogsértések gyakran rejtve maradnak, kevés gyermekjogi eljárás indul. A gyermekek nem tudják, hogy jogsértés esetén kihez fordulhatnak, sőt sokszor nincsenek is tisztában a jogaikkal. A szerdai konferencia célja, hogy a visegrádi négyek (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) szakértői közösen keressenek megoldást a jogsértések megelőzésére, a megtörtént esetek felderítésére és az áldozatok gondozására. A tanácskozáson a törvényhozás, a döntéshozók, az oktatási és civil szervezetek együttműködési lehetőségeit tekintik át - áll a közleményben.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések