ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Bajnai csökkentené a kiskeresetűek fizetését

Bajnai Gordon és az MSZP már korábban beismerte, hogy a bankadó kivezetésére, csökkentésére készülnek. Bajnai azt is beismerte, hogy ha rajtuk múlik, ez „fájni fog”. A „fájni fog program” és a bankadó kivezetésének árát újra a kiskeresetű családokkal, a munkavállalókkal fizettetnék meg, ugyanúgy, ahogy tették azt kormányzásuk alatt is – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.
Létrehozva: 2013. november 22., 11:49
nyomtat küld

A szóvivő szerint kijelenthető, hogy „Bajnai Gordon adóemelést akar, mert Európa második legalacsonyabb, 16 százalékos adókulcsa helyett 40 százalékos adókulcsot akar bevezetni”. Azt is kijelenthetjük, hogy Bajnai Gordon a családi adókedvezményt is eltörölné, a kiskeresetű munkavállalókkal fizettetné meg a bankadó csökkentésének árát. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók elsöprő többségének csökkenne a fizetése, és veszélybe kerülne a kiskeresetűek adókedvezménye is – fogalmazott Zsigó Róbert.

A kormánypárti politikus elmondása szerint Bajnai Gordon csökkentené a minimálbéresek és a minimálbér feletti kiskeresetű családok fizetését is. Így akarja pótolni Bajnai Gordon a bankadó csökkentésével kieső bevételeket – mutatott rá Zsigó Róbert.

A nagyobbik kormánypárt szóvivőjének megfogalmazása szerint „Bajnai Gordon és a kiskeresetűeket veszélyeztető fájni fog program spekulatív pénzügyi körök, illetve bankárok támogatására is számíthat, legalábbis ezt erősíti meg az a hír, hogy egy hazai bankvezér Bajnai Gordon pártalapítványának anyagi támogatására szólította fel a banki alkalmazottakat”. Bajnai Gordon tehát ma sem a kiskeretűek, hanem a bankok oldalán áll. Azoknak a bankoknak az oldalán, akik még most is csak a saját érdekeiket, a saját zsebüket nézik – szögezte le Zsigó Róbert.

A szóvivő azt előző gondolat kapcsán emlékeztetett rá, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tizenegy bankot büntetett meg azért, mert - mint fogalmazott - „ahelyett, hogy segítették volna bajba jutott devizahiteles ügyfeleiknek a végtörlesztésben, akadályozták őket abban, hogy kimásszanak a devizacsapdából”. Bajnai Gordon ezeknek a bankoknak, ezeknek a bankároknak az oldalán áll – húzta alá Zsigó Róbert.

Fontos a megfelelő infrastrukturális háttér

Van ma Magyarországon elegendő óvodai férőhely, csak nem megfelelő földrajzi elosztásban, tehát nem ott van üres férőhely, ahová egyébként óvodás gyereket iratnának be - válaszolta újságírói kérdésre Zsigó Róbert, aki azt mondta, amellett, hogy továbbra is támogatják a gyermekek három éves kortól való kötelező óvodáztatását, fontosnak tartják a gyermekek szociális fejlődésének szempontjából, hogy a megfelelő infrastrukturális háttere is meglegyen ennek a döntésnek. A szándék az, hogy ez a program 2015 szeptemberétől elinduljon – mondta a szóvivő.

Arról is beszélt, erről a kérdésről várhatóan november végén fog dönteni a parlament.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések