Pokorni Zoltán beszéde

Létrehozva: 2002. március 18., 15:24 | Utoljára frissítve: 2003. május 19., 12:51	nyomtat	küld

Tisztelettel köszöntök mindenkit, aki eljött, hogy részt vegyen az Összefogás Kongresszusán. 2002 tavaszán Magyarország, a magyar emberek, polgárok választásokra készülnek. A politikusok - néha mi magunk is - elkövetik azt a hibát, hogy azt gondolják: egyedül az a fontos, hogy a polgárok melyik párt mellé állnak. Persze, tudom, hogy a választójogi törvény szempontjából ez a meghatározó. De legalább annyira fontos, sőt, az én szememben a legfontosabb kérdés mégiscsak az, hogy a pártok, a kormány kik mellé áll oda. Azok mellé az emberek mellé kell odaállnunk, akik a vállukon viszik az országot. Nem a pártok, nem a kormányok fogják felemelni ezt a hazát! Nincs olyan tizenöt okos ember, nincs olyan vaskos költségvetése a Magyar Köztársaságnak, amely minden előttünk lévő gondot, feladatot meg tudna oldani. Erre csak a magyar emberek, a magyar polgárok együtt képesek. Nekünk azok mellé az emberek mellé kell odaállnunk, akik a vállukon viszik, sőt, néha úgy érzik, a hátukon hurcolják az ország terhét. Azok mellé az emberek mellé, akik gyereket akarnak, akik otthont akarnak, akik a gyerekeiket tisztességgel fölnevelik, akik dolgozni akarnak, akik valóban a saját kezükbe akarják fogni a sorsukat, akik képesek, ha baj van, összefogni, akik képesek örülni a másik sikerének is, nem az irigység az egyedüli istenük. Ezek mellé a tettre kész, aktív emberek mellé kell odaállni nap mint nap, hónapról hónapra, mert bennük van annyi erő, annyi aktivitás, ami képes megoldani nemzetünk gondjait.

Választási kampány közeledtével gyakran hallom, különösképpen a szocialisták háza tájáról, hogy ők azokra számítanak, akik kiábrándultak a polgári kormányból. Én is így gondolom, valóban, a Szocialista Párt a kiábrándult emberek pártja.
Nekünk nem a kiábrándult emberek pártjára kell állnunk, hanem a tettre kész, aktív emberek mellé, akik az élettől valamit akarnak, akiknek vágyaik, álmaik, céljaik vannak, mert övék az ország.

2002 áprilisában sok szempontból új helyzet lesz a magyar választásokon. Az első, amiben mindenképpen új a mostani választás, a tét nagysága. Magyarország keserves tíz év után izzadság, veríték, számtalan ember munkája alapján eljutott oda, hogy joggal kérheti az Európai Unióba való felvételét. Egy-két év van előttünk. És biztos nem túlzunk akkor, amikor azt mondjuk, hogy ez az esztendő, a 2002-es esztendő kulcsfontosságú ebből a szempontból. Nem is évekre, majd' évtizedekre meghatározza Magyarország mozgásterét, lehetőségeit, azt, hogy milyen pozíciót tud elfoglalni majd a gazdag, szabad, erős Európai Uniós országok körében. Nem mindegy, hogy ezt az utolsó szakaszt, a végjátékot, ami a sakkban is talán a legnehezebb és a legfontosabb, hogyan, milyen felkészültséggel, milyen hozzáállással és ki hajtja végre. Én biztos vagyok abban, hogy Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, amely pontosan tudja, ismeri saját nemzeti érdekeit, következetesen, keményen képes is érvényesíteni.
A választási kampány csitultával, múltával, az áprilisi választások után legfontosabb dolgunk lesz, hogy helyreálljon az a közmegegyezés, ami tizenkét éven keresztül létezett ebben az országban. Számtalan vitánk, ellentétünk, konfliktusaink ellenére is kormánypárt és ellenzék, váltott szerepekben, de tiszteletben tartotta, hogy vannak olyan alapkérdések Magyarországon, amiket nem lehet a belpolitikai viták tárgyává tenni. Világos volt valamennyiünk előtt, hogy bárki is irányítsa Magyarország kormányzatát, közös a felelősségünk a határon túl élő magyar közösségekkel, a határon túli magyarokkal szemben.
Nem lehet szűk horizontú, rövid távú, napi, percnyi sikerekért kockára tenni az ő sorsukat, az ő életüket. Nem lehet tízmillió magyar ember közös törekvését, hogy az Európai Unióhoz csatlakozzunk, kockára tenni kampány-megfontolások miatt. A kampányvakság ide vezetett. Április után helyre kell állnia az összefogás erkölcsi parancsának, ezekben a kérdésekben újra együtt kell működnie kormánynak és ellenzéknek. Európa tíz országából kilencben ez az elemi erkölcsi parancs munkált, amikor kedvezőtlen javaslatot kaptak Brüsszelből. Magyarországon fordult az elő egyedül, hogy a napi egyéni érdekek a közös ügy, a közös érdek fölé kerekedtek. Bizonyos vagyok abban, hogy helyre fog állni, helyre kell állítanunk ezt az egységet, a nemzet összefogását, még ebben az esztendőben.

A 2002-es áprilisi választás egyedülálló abban a tekintetben is, hogy a rendszerváltozás tizenkét éves történetében most először lesz világos mindenki előtt nyilvánvalóan, hogy mi az az erő, mi az az összefogás, amelyik bizalmat kér. Nem két forduló között, nem majd a választások után, hanem most először látható az a koalíció, amelyik az ország irányítására, az előttünk lévő feladatok megoldására vállalkozik. Világos mindenki előtt, hogy a Fidesz, az MDF, a Kereszténydemokrata Szövetség, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Lungo Drom, s a Fidelitas az az erő, az az összefogás, amelyikhez támogatást kérünk.

A harmadik, amiben új a 2002-es választás, hogy most van először kézzel fogható, reális lehetősége egy kormánynak, egy kormánypártnak, hogy a munkáját több választási cikluson keresztül véghezvigye. Sőt! Elsőként Magyarországnak adatik meg az a lehetőség az egykori Szovjetunió által megszállt kelet-európai országok sorában, hogy véget vessen az egymást váltó kormányok Kőműves Kelemen-történetének, és több választási cikluson keresztül egy világos, jól kidolgozott jövőkép tudatos megvalósításán dolgozzon. Hiszek abban, hogy Magyarország ezt a lehetőséget meg is fogja ragadni.

A negyedik, amiben új a 2002-es választás, hogy minden jelentős politikai erő megmutatta már, hogy mire képes kormányzati szerepben. A magyar polgárok végre abban a helyzetben vannak, hogy nem a szavak, az ígéretek, hanem a tettek alapján tudnak ítélni. Világosan különbséget tudnak tenni aközött, hogy mit köszönhetnek a Bokros-csomagnak és mit a Széchenyi Tervnek. Hogy mit jelent a mindenkit sújtó általános tandíj-kötelezettség bevezetése és mit a Diákhitel megvalósítása. Mit jelent az, hogyha 12%-kal veszíti el az értékét szüleink, nagyszüleink nyugdíja, és mit jelent, hogyha képesek vagyunk visszaadni mindazt, amit az elmúlt négy szűk esztendő elvett tőlük.

Megnéztem, vajon mi alapján döntenek majd a magyar emberek, a magyar polgárok, amikor latba vetik, mérlegelik, mennyiben hihetnek kihívóinknak, a Szocialista Párt politikusainak. Miként szokták teljesíteni választási ígéreteiket. Emlékszünk még Horn Gyula '94-es, választások előtti, újsághirdetésben megjelent, 47 pontból álló ígéretére. Ha az értelmezhetetlen, illetve értelmetlen ígéreteket leszámítjuk, akkor 29 ígéretet a Horn-Kuncze-kormány egyáltalán nem teljesített. A nyugdíjak növelését ígérte Horn Gyula és mintegy 12%-kal csökkent az értékük. Alanyi jogon járó, növekvő reálértékű családi pótlékot és gyes-t ígért, aztán eltörölték az alanyi jogosultságot, csökkent a reálértéke, és megszüntették a gyed-et. Tandíjmentességet ígértek a felsőoktatásban, és '96-tól bevezették a mindenkit sújtó általános tandíj-kötelezettséget. A rendőrség megerősítését ígérték. Ez nem sikerült, és olyan méreteket öltött a bűnözés, hogy a ciklus végén maga Horn Gyula miniszterelnök fakadt ki panaszosan, indulatosan a Parlamentben: "ami Magyarországon van, az minden, csak nem közbiztonság." Ismerjük el, ha egy szocialista vezető igazat mond. Horn Gyula jól ítélte meg kormányának teljesítményét, hiszen 1998-ban a választók is hasonló következtetésre jutottak.

Úgy illik, hogy ha a szavak és tettek összecsengését nézzük, akkor tegyük mérlegre, vegyük szemügyre a polgári kormány teljesítményét is, hogyan váltottuk be mi a magyar polgároknak tett javaslatainkat, ígéreteinket.
Magyarország polgárai ma, 2002-ben jobban élnek, mint 1998-ban. Jobban bízhatnak önmagukban, és végre bízhatnak saját és közös jövőnkben is. Az elmúlt négy esztendőben bebizonyítottuk, hogy Magyarország, a magyar emberek, a magyar gazdaság képes arra, hogy kétszerte, háromszorta nagyobb teljesítményt produkáljon, gyorsabban növekedjék, mint az Európai Unió átlaga.

A legtöbb terhet ebben a munkában azok az emberek vállalták, akik dolgoznak és gyereket is nevelnek. A családos emberek. Őróluk kellett leginkább gondoskodnunk, melléjük kellett állnunk. Emlékszünk még jól, amikor '95-ben, '96-ban eljutottunk oda, hogy a gyerek vállalása egyet jelentett a szegénység vállalásával. Mindez egy olyan országban történt, ahol évtizedeken keresztül csökkent a gyerekek, a születések száma. Hogy ez milyen mértékű, azt kevesen tudják. Akik most kijönnek az egyetemek, a főiskolák kapuján, ők 25-26 évesek, 1976-ban születtek. 1976-ban Magyarországon 194 ezer gyerek született. A tavalyi számot nem tudjuk, a ksh még nem adta össze, a 2000-es számot igen. 2000-ben, 25 év elteltével 92 ezer gyerek született. Ez egy nemzedék, 25 év, 100 ezer gyerek. Bárki is van kormányon, nem mentheti a lelkiismeretét azzal, hogy a fejlett Európa is öregszik. Ez nem mentség. A felelősségünket fokozza csak. Egy kormány nagyon hatékonyan rombol, pusztít, rossz pénzügyi döntésekkel gyökeresen irtja ki azt a bizalmat a fiatal emberekből, ami ahhoz kell, hogy higgyenek magukban, saját jövőjükben. Hogy lesz otthona, ahol fölnevelheti a gyerekeit. Hogy lesz munkahelye, amiből eltarthatja őket. Hogy lesznek intézmények, amik segítenek neki. Pusztítani könnyű. Hogy létrehozzuk, megerősítsük a fiatal emberek lelkében a jövőbe vetett hitet, hogy az gyökeret verjen, szára, levele megerősödjön, azt úgy kell évek hosszú során keresztül egy irányba mutató döntésekkel erősíteni, mintha egy növényt táplálna az ember. Erről van szó. Ez a legfontosabb feladatunk. Hogy a magyar emberek, a fiatalok tudják, lássák, hogy itt jó élni, itt lehet gyarapodni, itt lehet gyerekeket vállalni. Ezért volt a legfontosabb feladatunk újrateremteni, megerősíteni, létrehozni a családtámogatási rendszert, és talán ez az, amiben a legsikeresebbek, legeredményesebbek voltunk.
Emlékszünk még rá, alanyi jogúvá tettük a gyes-t, a családi pótlékot, bevezettük a gyed-et. A családi adókedvezmény ma is több, mint egymillió családnak nyújt lehetőséget. Mi az, amit magunk elé tűzhetünk a következő időszakra? Azt az adókedvezményt, ami ma egy gyerek után a család összevont jövedelmét 400 ezer forintig adómentessé teszi, egymillió forintra tudjuk növelni. Két gyerek után 2 millió forintig ne fizessenek be egyetlen egy fillér adót sem. Három vagy több gyereknél pedig 3 millió forintig nem kell adót fizetni, fordítsák azt inkább a gyerekeikre, taníttassák, neveljék tisztességgel, mert az valamennyiünknek érték.

A rászoruló gyerekeknek megalkottuk a kiegészítő családi pótlékot. Nyolcszázezer olyan gyerek van, akinek ezzel a legcélzottabb, legjobban segítő támogatással tudunk segítséget nyújtani. Ezt kell radikálisan növelni. Nem 20-30 százalékkal, hanem százzal. A duplájára. Ezt a jelenleg havi 4200 forintos összeget meg kell és meg is tudjuk duplázni. Tanárként is azt láttam, hogy a legszomorúbb az, ha egy család éhesen küldi az iskolába a gyerekeket. És itt mindegy, hogy a szülők hibásak-e ebben vagy sem. Nekik kell leginkább segítenünk, s nekik kell a legcélzottabban segítenünk. Ahogyan az előző négy esztendőben el tudtuk azt érni, hogy az étkezések felét kifizettük, úgy el tudjuk érni a következő négy esztendőben, hogy minden rászoruló gyereknek bölcsődében, óvodában, általános iskolában és középiskolában teljes egészében tudjuk az étkezését fizetni, ingyenessé tudjuk azt tenni.

A családba nemcsak a szülők és a gyerekek, hanem a nagyszülők, szüleink is beletartoznak. Az idősek, a nyugdíjasok. Erkölcsi kötelességünk volt, hogy visszaadjuk mindazt, amit az előző négy esztendő elvett a szüleinktől. 12%-os reálérték-csökkenés a Horn-kormány idején, 16%-os reálérték-növekedés a polgári kormány idején. Ez erkölcsi kötelességünk volt. Pontos elszámolás, hosszú barátság. Az én szememben sokkal fontosabb az, hogy a jövőt, a hitet, a lehetőséget adjuk vissza az időseknek. Ne kelljen úgy érezniük magukat Magyarországon, hogy ők egy eltartott réteg. Tudják, érezzék, hogy szükség van rájuk. Tudásukra, teljesítményükre, tapasztalatukra szüksége van a mai Magyarországnak. Az én édesapám 72 esztendős. Nyugdíja mellett dolgozik. Persze, a pénz is jól jön neki. De sokkal fontosabb, hogy ne érezze magát feleslegesnek, hiábavalónak. A fölöslegesség érzete pusztít. Ha nem dolgozna, valószínűleg már nem lenne egészséges. Büszkék lehetünk arra, hogy 320 ezer nyugdíjasnak, aki a nyugdíja mellett még munkát vállal, 15 és fél milliárd forintot hagytunk a zsebében. De nem a pénz a legfontosabb! Hanem az, hogy ha csak egy kis lépéssel is, az adórendszer kis megváltoztatásával is el tudjuk azt érni, hogy úgy tekintsen magára, jövőjére minden idős ember, hogy rá itt szükség van, az ő energiájára, az ő tudására szüksége van Magyarországnak, akkor ezt tegyük meg. 320 ezer embernél, akinek a nyugdíja nem számít bele az adóalapba, ezt a hitet, a jövőbe vetett bizalmát, önmagába vetett hitét tudtuk megerősíteni.

Amit elértünk az otthonteremtési programmal, az valóban magáért beszél. Ebben az országban, ahol 15 éve nem épültek bérlakások, most 7027 bérlakást építenek. A bérlakás-építési programnak nekilódultunk, és jól látható, hogy a következő négy esztendőben évente hét- és tízezer között, átlagosan 7500 lakást tudunk felépíteni.

Amit magunk elé tűzhetünk célként, az az, hogy a gyerekek után járó, úgynevezett szocpol összegét jelentősen növeljük. Egy gyerek után eddig kétszázezer forintot kaptak a családok. Ezt az összeget nemcsak megduplázni tudjuk, hanem az ötszörösére emelni. Egy gyerek után egymillió forint, két gyerek után kettő, és három gyerek után hárommillió forint támogatást élvezhetnek majd a magyar családok.

Ahhoz, hogy az ember úgy érezze, hogy a sorsa, a jövője a saját kezében van, dolgoznia kell. Vissza tudtuk állítani az elmúlt négy évben a munka becsületét. Nemcsak a megteremtett munkahelyek száma lenyűgöző, nemcsak hogy két év alatt többet emelkedett a minimálbér, mint az azt megelőző tíz évben összesen, hanem ennek a munkának valóban egyre nagyobb a haszna, gyarapítja magukat a családokat, a dolgozó embereket. Ahogyan a most mögöttünk hagyott kormányzati ciklusban el tudtuk azt érni, hogy két és félszeresére növeltük a minimálbért, a következő négy évben - részben a családi adókedvezményekkel, részben egy nagyon erőteljes bérpolitikával - megvalósítjuk azt, hogy az átlagbérek kétszeresére nőjenek a négy év alatt. Ha képesek voltunk úrrá lenni a szégyenteljes 19 500 forintos minimálbéren, s komoly konfliktusokat, komoly feladatot vállalva azt a lépést meg tudtuk tenni, akkor képesek leszünk erre is. A magyar gazdaságban, a magyar emberekben benne van az az energia, ami alapján ezt nyugodtan célul tűzhetjük ki magunk elé.
Ehhez azonban az kell, hogy minden magyar ember, aki ma Magyarországon dolgozni akar és dolgozni tud, az munkához jusson. Nem tűzhetünk magunk elé kisebb célt. Ebben a mostani növekedés fenntartása, a várható Európai Uniós csatlakozás, a Széchenyi Terv sikere játszik a kezünkre. S az ország elzárt, fejlődés előtt álló vidékein, ahol a gazdaság belső logikájából fakadóan nem jön létre magától munkahely, ott az államnak magának kell közvetlenül gondoskodni arról, hogy legyen munkahely.
Magyarországnak azonban azt a versenyt, amit magunk vállaltunk: a gazdag, szabad, nyugat-európai országokkal való versengést nem azzal kell megnyernie, hogy itt olcsó a munkaerő, hanem azzal, hogy itt képzettebb, hozzáértőbb. Magyarország az egységes európai piacon, az egységes gazdaságban azzal tudja saját erejét, saját pozícióját leginkább javítani, hogyha egyre tanultabbak, egyre képzettebbek az itt élő emberek. Nekünk a következő években, évtizedben meg kell teremtenünk a tudásalapú gazdaságot, társadalmat. Ezért kell célul tűznünk magunk elé azt, hogy minden második fiatal ember, egy korosztály 50%-a felsőfokú végzettséghez jusson.

Talán emlékszünk még arra az időre, a rendszerváltozást megelőző évekre, '88-89-re, amikor egy korosztályból 8% járhatott egyetemre, főiskolára. Mára elértük azt, hogy a fiatalok 40%-a tanulhat egyetemen, főiskolán. Az Unió átlaga 42%, nekünk azonban fölébe kell mennünk, el kell érnünk az 50%-ot, hogy okosabbak, tanultabbak, kvalifikáltabbak, hozzáértőbbek legyünk, hogy ne az olcsó munkaerő, hanem a képzett munkaerő tegye sikeressé a magyar gazdaságot. A színvonalas tudáshoz, a valódi esélyteremtő, felemelkedést teremtő tudáshoz való hozzáférés mindenki számára nyitott kell, hogy legyen. Ezért alkottuk meg a Diákhitel rendszerét, ezért töröltük el a tandíjat, hogy ebbe az 50%-ba ne csak a társadalom fölső fele, hanem mindenki, a nagycsaládokban születettek, a vidékről jövők, mindenki megtalálja a maga jövőjét, lehetőségét, reményét. Ezért építettünk ötezer új kollégiumi helyet, és ezért kell a következő négy évben kétszer ennyit: tízezret építeni. Ezért kell a tanulás útját kínálnunk a cigány gyerekeknek. Az eltelt négy évben 800-ról 12 ezerre nőtt a cigány gyerekeknek adott felsőfokú ösztöndíjak száma.

Nem is a számok a fontosak, a 13-szoros, 15-szörös növekedés, hanem az, hogy ne legyen olyan cigány gyerek Magyarországon, aki akar tanulni, tud is tanulni, de ettől ösztöndíj hiányában elesik. Minden gyereknek, aki jelentkezik, aki képes erre, ezt a lehetőséget föl kell kínálnunk. Meg kell kétszereznünk ezeknek az ösztöndíjaknak a számát. Ezért fontos nekem, hogy ez az összefogás nem csak a 2002-es választásokra, hanem hosszú távra szól. Az elmúlt négy év munkája alapján szövetséget kötöttünk a Lungo Drommal, Magyarországon a cigányság körében legerősebb szervezettel. Nemcsak a magyar nemzeti öntudat, a cigány büszkeség is megerősödött az elmúlt tíz esztendőben. Fontos, mással össze nem hasonlítható fontosságú, hogy ez a két erő ne egymással szemben képzelje el a jövőjét, hanem egymást erősítve, összefogva, egymást támogatva.

A magyar vidék szempontjából a mezőgazdaság, az agrárium kulcsfontosságú. Valljuk be, programunk szerint - 40 pontunk szerint - hamarabb, jó másfél évvel korábban kellett volna, szerettük volna megalkotni a Nemzeti Földalapról szóló törvényt. Tavaly év végén végül is megszületett.
Nem árt néha egy kis önkritika. Két olyan terület volt, ahol lassabban jutottunk előre a négy esztendőben, mint ahogy azt reméltük, terveztük: az egészségügyben és az agrárium területén. De a végeredmény a lényeg: megszülettek az alapvető jogszabályok, támogatási rendszerek. Ezek alapján úgy látjuk, bízhatunk benne, hogy Magyarországon nemcsak azt mondhatjuk majd el teljes joggal, hogy a magyar föld nem eladó, hanem azt is, hogy a magyar gazdának eszébe sem jut eladni a földjét, mert tisztességgel megél belőle. A következő négy évben 800 milliárd forint jut a mezőgazdaságra, az agráriumra. Elindultak azok az agrárhitelezési programok, amik lehetőséget adnak a falun élő embereknek is, hogy gyakorlatilag a semmiből elinduljanak, önrész nélkül, kezükbe fogva a saját sorsukat, megéljenek a saját földjükből. Egymilliótól 300 millió forintig vehetnek föl hitelt kamatmentesen annak érdekében, hogy földet vásároljanak, vagy maximum 7%-os kamatra, hogy azt korszerűsítsék, új gépeket, modern telephelyet hozzanak létre - és ez is mérsékelhető a felére, negyedére, vagy akár teljesen elengedhető, kamatmentessé tehető.
Folytathatnánk a sort, és meg is teszik majd az összefogásban résztvevő pártok, szervezetek vezetői, kiemelve egy-egy fontos területet. Folytathatnám a sort a közbiztonsággal, az egészségüggyel, de nem teszem.

Amit elértünk az elmúlt négy évben, azt az összefogás ereje érte el. Azt a tapasztalatot tudtuk leszűrni az elmúlt négy évből, hogy csak a közös munka vezet eredményre. Amikor tavaly májusban nyilvánosságra hoztuk a Fidesz vitairatát, ezzel a hittel, ezzel a küldetéssel tettük. Nem hisszük azt, hogy mindenre a Fidesz tudja a legjobb megoldást. Tíz évvel ezelőtt még voltak ilyen illúzióink. Megtisztelő, hogy sok ezren ajándékoztak meg minket saját tudásukkal, tapasztalatukkal, évtizedes szakmai múltjukkal, s járultak hozzá azokhoz a javaslatokhoz, amiket mi papírra vetettünk. A Nagycsaládosok Országos Egyesületétől kezdve számos szervezet, érdekvédelmi, szakmai szervezetek egészítették ki, csiszolták ki azt a programot, ami ma idekerült elénk, a kongresszus elé, amiben már nemcsak a Fidesz elképzelései, hanem az MDF programtézisei, a kereszténydemokraták számára legfontosabb kérdések, a Lungo Drom javaslatai, a Kisgazda Polgári Egyesület agrárprogramja, illetve a Fidelitas javaslatai is ott vannak, egy közös, összefogott, együttes programban.

Elvégeztük azt a munkát, amit májusban indítottunk az útjára. Ennek a kongresszusnak a joga és felelőssége, hogy elfogadja az összefogás közös választási programját. Ez a döntés ma meg fog születni. Ezt követően egy hétre, február 23-án indítja el a Fidesz országos választási kampányát. Először a munka - aztán a szórakozás. Először, hogy mit akarunk csinálni, utána pedig ennek az elhíresztelése, szertekürtölése az országban. Nem fordítva, mint ahogyan láttuk azt nem egy esetben.
Számomra legfontosabb az, hogy Magyarország, a magyar emberek áprilisi döntését ne a részvétlenség, ne a tájékozatlanság és ne az indulat szülje, hanem a valóság, a tények alapján, okos mérlegelés után szülessék meg a döntés minden magyar ember lelkében, szívében, eszében. Szülessen meg a döntés, hogy a jövőt választjuk-e, vagy visszasegítjük a kormányba a múlt század hatalomgyakorlóit.

Ez az, amit el kell döntenünk. Köszönöm a figyelmüket.