Orbán Viktor beszéde a Kossuth téren

Létrehozva: 2002. április 14., 14:22 | Utoljára frissítve: 2002. április 23., 12:06	nyomtat	küld

kapcsolódó

Orbán Viktor beszéde a Testnevelési Egyetemen

Szeretettel köszöntöm mindannyiukat és mindannyiunkat! Azokat, akik eljöttek, és azokat, akik otthon velünk vannak.

Mindannyian tudjuk, mi történt április hetedikén. Április hetedikén, a választások első fordulóján is sokan voltunk. Még sohasem voltunk olyan sokan, mint azon a napon. Kétmillió-háromszázezren hitet tettünk közös ügyünk mellett, a polgári Magyarország mellett, és a polgári összefogásra szavaztunk. Először fordult elő a szocializmus összeomlása óta, hogy a kormányzó pártszövetség négy év munkája után több bizalmat és szeretetet kapott, mint négy évvel korábban. Az 1998-as kisgazda, Magyar Demokrata Fórumos és fideszes támogatók bizalmát nemcsak megőriztük, de további kettőszázezer polgár bizalmával gyarapítottuk. Gondoljanak arra, hogy négy évvel ezelőtt, 1998-ban, az akkor távozó kormány egymillió ember bizalmát veszítette el.

Kedves barátaim, április hetedikén sokan voltunk, de mégsem voltunk elegen. Nem voltunk ott elegen ahhoz, hogy a polgári jövő már az első fordulóban újabb négy évre bizalmat kapjon Magyarországtól. Győztünk ugyan tizenkét megyéből tizenkettőben, mégis kiegyensúlyozott eredmény született. Miért nem voltunk ott elegen? Először is talán azért, mert a kisgazda érzelmű emberek tízezreit, úgy hiszem, szomorúsággal és elkeseredéssel töltötte el, ami a szívükhöz legközelebb álló párttal történt. Hiszem, hogy sok tízezer mezőgazdaságból élő ember otthon maradt, mert elment a kedve a választásoktól. Pedig számukra a választásoknak különösen nagy a tétje. Kérem őket, kérjük őket együtt, emlékezzenek: az előző kormány idején csak népszavazási kezdeményezéssel tudtuk megakadályozni, hogy külföldi kézre adják a termőföldet. Kérem őket, higgyék el, nélkülük nem tudjuk megvédeni a magyar termőföldet.

Miért nem voltunk ott elegen, tisztelt Hölgyeim és Uraim? Miért nem voltunk elegen? Másodjára talán azért, mert sokan voltak, akik elfelejthették, hogy mi történt Magyarországon 1994 és 1998 között. Talán több százezren is lehettek, akik elfelejtették, hogy 1994-ben a többség elhitte az egekbe szárnyaló választási ígéreteket, és bizalmáért cserébe Bokros-csomagot kapott a nyakába. Kérem őket, kérjük őket együtt, gondoljanak arra, milyen nehéz volt akkor a családoknak, amikor sokaktól elvették a családi pótlékot, a GYES-t, megszűntették a GYED-et, bevezették a tandíjat, és a nyugdíj értékét tönkretették.

Kedves barátaim, tisztelt Hölgyeim és Uraim! A harag rossz tanácsadó! Azt kérem önöktől, ne haragudjanak, csak emlékezzenek, csak emlékezzünk! Tartsuk észben: ha nem tanulunk a hibáinkból, nem érdemes elkövetni őket! Azok, akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt.

Miért nem voltunk ott elegen? Harmadjára talán azért, mert voltak, akik féltek. Mert sokakat, talán százezreket behálóztak a félelemkeltés szakemberei. Hónapokon át riogatták az embereket azzal, hogy a minimálbér felemelése miatt százezrek veszítik el a munkájukat. Aztán azzal, hogy a kormány elveszi a szabad szombatot. Aztán azzal, hogy külföldi munkavállalók milliói érkeznek Magyarországra. Emlékezzünk: a hazai és a külföldi nyilvánosságot felhasználva hónapok óta riogatják az embereket a mindet elárasztó nem létező rasszizmussal, antiszemitizmussal és cigányüldözéssel. Egy fasizálódó, Európából kiebrudalt ország rémképét vetítették a választók elé.

Tehát, kedves barátaim, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ilyen a szabadság: bármit le lehet vele rombolni, és mindent fel lehet vele építeni. Én hiszem azt, hogy százezrek valójában nem ellenünk, hanem a sötét rémképek ellen szavaztak. Kérem őket, kérjük őket innen együtt, fontolják meg, nem azt bizonyítják-e a választási eredmények, hogy a lázálom véget ért. Az emberek Magyarországon ismét bebizonyították, hogy hazánk szabad és demokratikus ország, ahol születése, származása miatt senki sem szenvedhet hátrányt, és senki sem élvezhet előnyt. A magyar emberek ismét bebizonyították, hogy hazánk bármely nyugat-európai országgal állja a versenyt, ha szabadságról, demokráciáról, emberi méltóságról és önbecsülésről van szó. Bebizonyosodott, hogy Magyarország polgárai nem rasszisták, nem gyűlölködőek, Magyarország polgárai csak élni szeretnének, magyarként szeretnének élni Európában.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi, akik itt összegyülekeztünk, arra kérjük Magyarország polgárait, folytassuk, amit négy éve elkezdtünk, folytassuk a polgári Magyarország felépítését. Ne felejtsük el, gyakran a kudarcot az okozza, hogy ugrás közben visszarántják a lovat. Négy évvel ezelőtt elindultunk kifelé abból a világból, ahol segélyeket ígérgettek tisztességes munka és jövedelem helyett. Elindultunk kifelé abból a világból, ahol gyermeket vállalni sokaknak egyet jelentett a szegénység vállalásával, és elindultunk kifelé abból a világból, ahol a versenyben a magyar vállalkozó mérföldes hátrányból indult külföldi versenytársával szemben. Elindultunk kifelé abból a világból, ahol a nyugdíjasok nyugdíját tönkre tették és ha munkát vállaltak, adóval büntették őket. Elindultunk végre kifelé abból a világból, ahol az alulról jövők előtt tandíjjal reteszelték el a felfelé vezető utakat. És elindultunk kifelé abból a világból, ahol a magyar gazdát magára hagyták, egyenlőtlen küzdelemre ítélték. Elindultunk kifelé abból a világból, ahol a körülmények hatalma újra és újra úrrá lett a lelkünkön és lefogta a kezünket. Elindultunk kifelé abból a világból, ahol mindig arról beszéltek nekünk, mit miért nem lehet megcsinálni. Hinni kezdtünk végre saját magunkban, egymásban és a közös akaratunk erejében. Ezért épül az ország, épülnek lakások tízezerszám, épülnek utak, hidak és vasutak. Ezért áll már a Nemzeti Színház, épült fel a Millenáris, újult meg a Nemzeti Múzeum, ezért ível újra híd Esztergom és Párkány között, ezért van státusztörvény és magyar egyetem.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Elindultunk kifelé abból a világból, ahol inkább tartottunk attól, mit hoz a jövő, semmint bizakodtunk benne. És beléptünk abba a világba, ahol megszülethetett a Széchenyi terv, hogy megszelídítsük, kiszámíthatóvá, kézzel foghatóvá és biztonságossá tegyük a jövőt. Megszületett a Széchenyi terv, amely segíti, bátorítja és összefogja mindannyiunk: sok millió magyar ember szétfutó akaratát. És beléptünk abba a világba, ahol többé nem a szociálisan érzékeny pártnak öltözött nagytőke és pénztőke alakít kormányt. Beléptünk abba a világba, ahol 1998-tól az öntudatos polgárok visszahelyezték magukat jogaikba és megerősítették közösségeiket. Mert jó, ha nem felejtjük el, hogy Magyarország államformája köztársaság és nem részvénytársaság. Természetesen, tisztelt hölgyeim és uraim, nekünk magyaroknak, a mi hazánknak is szüksége van jelentős nagytőkére és pénztőkére, de annak a maga helyén és felelősségi körében kell működnie. A mindenkori kormányoknak az a felelősségük, hogy a kölcsönös érdekek mentén békességet, harmóniát teremtsenek a nagytőke és a polgárok között, a kormányoknak az a dolguk, hogy mindig a polgárok oldalán álljanak. És beléptünk abba a világba, ahol a magyar vállalkozók végre fővállalkozók lehetnek saját hazájuk építésében. Természetesen külföldi tőkére is szükségünk van. Elengedhetetlenül szükségünk. De az ő érdekeik nem előzhetik meg a magyar vállalkozók érdekeit, mert a magyar kis- és középvállalkozók kétmillió embernek és családjuknak adnak kenyérkereseti lehetőséget.

És beléptünk abba a világba - Tisztelt Hölgyeim és Uraim! -, ahol mindannyian bátran és nyíltan azt valljuk, hogy a haza több, mint a tízmilliós Magyarország.

Beléptünk abba a világba, amikor bátran és nyíltan azért dolgozhatunk, hogy a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítése a kultúrában, a gazdaságban és a közéletben megtörténhessen.

Beléptünk abba a világba, amely leginkább egy forgalmas pályaudvarra hasonlít, ahonnan újabb és újabb szerelvények indulnak a jövőbe. Ha valaki nem érte el az egyiket, bátran felszállhat a következőre. Az általános tandíj eltörlésével fiatalok tízezrei jutottak fel a polgári világba induló szerelvényre. Egyre korszerűbb vonatok indulnak és egyre gyorsabban érnek célba. Ma nyolcvanezren élnek a diákhitel kínálta lehetőséggel. Volt, aki e helyett inkább az otthonteremtés vonatát kereste. Az első szerelvényen az új lakást építők utaztak. A második szerelvényre a használt lakást vásárlók kapaszkodhattak föl. S akiknek még ez a jegy is drágának bizonyult, aki azok a tízezer új bérlakás felé induló járaton kaptak helyet. Nem kell új menetrend, a meglévőt érdemes lapozgatnunk, mindenki megtalálhatja benne a maga vonatát.

Az elmúlt hetekben sokat hallottunk a megosztottságról. De ha már így összejöttünk annyian, mint soha semmilyen ügy érdekében még Magyarországon, mondjuk ki: az ország polgárait egyesíteni nem politikai szólamokkal, hanem tettekkel lehet. Olyan programokkal és tettekkel, amelyet mindannyian támogatunk, amelyben mindenki meglátja a maga és családja lehetőségét is.

Összefogást teremteni nem ígéretekkel, hanem otthonteremtéshez szükséges hitellel, támogatással és szociális bérlakással lehet. Összefogást teremteni nem szavakkal, hanem a tandíj eltörlésével, a diákhitel bevezetésével lehet. Összefogást teremteni nem szavakkal, hanem családi adókedvezménnyel, GYED-del, iskoláztatási támogatással lehet.

És összefogást teremteni, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem Bokros-csomaggal, hanem Széchenyi tervvel lehet.

Az összefogás szép és fontos dolog, de kevés. Többet akarunk: a nemzet egységét. Az összefogásból akkor születik meg a nemzet egysége, ha mindannyian, pártállásra való tekintet nélkül igeneket tudunk mondani. A világot, ahonnan elindultunk, a nemek szorították össze, a világot, ahová megérkeztünk, az igenek teszik tágassá. Akik mindig csak nemeket mondanak, nem tudnak, mert nem tudhatnak jövőt építeni. Aki mindig csak árnyékot lát, lehet, hogy elállja a fény útját.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Két világ határán állunk. Választanunk kell. Azt tanácsolom Önöknek: mondjunk közösen igent a polgári értékekre. Az élet ugyanis több, az élet ugyanis - tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim - több, mint a létfenntartásért folytatott puszta küzdelem. Ami többé teszi, attól szép. Mondjunk igent a családra, a gyermekekre, a szabadságra, az emberi méltóságra, a hitünkre és mondjunk igent a hazánkra! És mindannyian hallhatják, ebből a sok igenből, ebből születik majd meg a nemzet egysége.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátim! Tegyük hát fel a legfontosabb kérdést: mi hát a feladat? Ma azért jöttünk össze, azért jöttünk össze ilyen megrendítően sokan, hogy messzire hallatsszék a hangunk. Azért jöttünk össze ilyen sokan, hogy a hangunk eljusson azokhoz is, akik a választások első fordulójában hozott döntésük előtt nem idézték fel, nem emlékeztek vissza az 1994 és '98 közötti évekre. Arra kérjük őket: emlékezzenek. Azért jöttünk össze ilyen sokan, hogy eljusson a hangunk azokhoz a vidéken élő gazdálkodó emberekhez, akik április 7-én otthon maradtak. Azért jöttünk össze ilyen sokan, hogy eljusson a hangunk azokhoz is, akiket rémképekkel tévesztettek meg. Hogy hallhassák a hangunkat az ország legtávolabbi sarkában is, hogy érezhessék, hogy nincsenek egyedül, mert mi velük vagyunk. Ez fontos: mi velük vagyunk, és ez fontos, nagyon fontos, de nem elég! Örülök, hogy a Testnevelési Egyetemen tett első vállalásunkat sikerült teljesítenünk. Hiszen akkor abban állapodtunk meg, hogy ismét találkozunk és mindenki hoz magával legalább egy embert, és mindenki hozott magával legalább egyet. Ez fontos, nagyon fontos, de még mindig nem elég, mert a döntő pillanat április 21-én, vasárnap érkezik el, amikor választ adunk a legfontosabb kérdésre: nem vagy igen? És nem csak itt kell igent mondanunk, azon a napon el kell hoznunk mindenkit, aki igent akar mondani. Ott kell lenniük azoknak is, akik most itt vannak és mindenkinek vasárnapra magával kell hoznia legalább még egy embert. A választásokig minden nap többen kell, hogy legyünk. Amit a Testnevelési Egyetemen elkezdtünk és ma itt folytattunk, annak tovább kell élnie, mert április 21-én nem csak minden eddiginél többen, hanem éppen elegen kell lennünk.

Ha elegen leszünk, s talán ez a legfontosabb, ha elegen leszünk, meg fog történni. A polgári erők győzni fognak és Magyarország nyerni fog.

És most, - Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim! - mielőtt elköszönnék Önöktől, szeretném elmondani azt, ami a legfontosabb és aminek az érvénye talán jóval erősebb, mintsem csak egyetlen választásra vonatkozzék. Kérem, hallgassanak meg és ha tudják, vigyék magukkal a következő gondolatot. Mindig lehetnek olyanok, akik gyűlölnek. De csak akkor győzhetnek, ha te is gyűlölöd őket. Ezért mi hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. Mi tehát hiszünk és higgyünk továbbra is a szeretet és az összefogás erejében.

Isten áldja mindannyiukat! Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!