Mégiscsak milliárdokat ér a Malév
|
A kormány két budai villa áráért akarták ugyan elkótyavetyélni a Malévet, szerencsére sikertelenül, ugyanis mára kézzelfogható bizonyítékok mutatják: milliárdokat ér a légitársaság - tájékoztatatott Márton Attila, majd így folytatta: a Gyurcsány-kormány a privatizációs ügyben tett megnyilatkozásaival elhiteltelenítette magát.
|
|
| |
|
|
Igazságosság: saját törvényét sem tartja be Kóka János
|
A magyar kormány egyik minisztere lendületesen lépett le a törvényesség ösvényéről - állította hétfői sajtótájékoztatóján Márton Attila, rámutatva: ez a tárcavezető nem más, mint Kóka János, aki éppen az általa tavasszal szigorított törvényt felejtette el betartani. |
|
| |
Ellopták a mentés aranyóráját
|
Gógl Árpád volt egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészségügyi kiadásokat érintő nyolcmilliárdos zárolás súlyos helyzetbe hozza a most száz éves magyar mentőszolgálatot is. Ilyen körülmények között cinikus, hogy a kormány biztonságról beszél - jelentette ki a képviselő. |
|
|
|
Fittelina-ügyben kiderítheti a valóságot a vizsgálóbizottság
|
Szijjártó Péter, a parlamenti Apró-Gyurcsány vizsgálóbizottság következő, szerdai ülésén kezdeményezni fogja: a testület hatalmazza fel őt arra, hogy iratokat kérhessen be a földhivataltól, a cégbíróságtól, az önkormányzattól és az Altus Rt.-től. A testület elnöke keddi sajtótájékoztatóján közölte: az iratok alapján a bizottság bizonyos kérdésekre már választ kaphatna. Ezek közé sorolta, hogy a miniszterelnök feleségével közösen létrehozott Fittelina Kft. folytatott-e üzletszerűen ingatlanhasznosítási tevékenységet, illetve volt-e valós bérlője Dobrev Klára lakására a kft.-nek 1995 és 2002 között. |
|
| |
Nem Varga Mihály ördögi természete a gond
|
100 millió eurós büntetést készül behajtani az unió Magyarországon, miközben 16 jogsértési eljárás folyik ellenünk - hangoztatta Surján László, aki Varga Mihály védelmére kelve kijelentette: nem a volt pénzügyminiszter ördögi természete az ország gazdasági helyzetének okozója, hanem a valóság. |
|
|
|
| |
Nagy a jólét - 15 milliárdos elvonás a szociális területről
|
A Gyurcsány-kormány intézkedéseinek következményeképp 15 milliárd forintot vonnak el a szociális tárcától - hívta fel a figyelmet Harrach Péter. A szakpolitikus rámutatott arra is, hogy a szociális törvény módosítása éppen a rászorulókat fogja nehéz helyzetbe hozni. |
|
|
|
Érzéketlen és alkalmatlan a kormány
|
Az egészségügyben kialakult helyzetről és a kormány által előírt maradványképzések hatásairól tartott sajtótájékoztatót Frajna Imre országgyűlési képviselője csütörtök délelőtt. Kifejtette: ha a kormány nem hajlandó változtatni politikáján, akkor kizárólag érzéketlenségéről és alkalmatlanságáról tesz tanúbizonyságot. |
|
| |
Kormányozz, ne háborúzz!
|
Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalására a Fidesz nevében Áder János reagált. A frakcióvezető rámutatott: Gyurcsány Ferencnek nem harcolnia, kormányoznia kellene. |
|
|
|
A Fidesz a géneket sem manipulálná
|
Illés Zoltán és Lengyel Zoltán országgyűlési képviselők csütörtöki sajtótájékoztatójukon a Fidesz nevében felszólították a kormányt, hogy vonja vissza azt a törvénymódosító javaslatot, mely lehetővé tenné Magyarországon a génmanipulált növények szabadföldi termesztését. |
|
| |
|
|
Száz nap alatt 500 milliót herdált el a kormány
|
Az idei nyár az adófizetők pénzéből folyó kormányzati kampány jegyében telt. Száz nap alatt a kormány 500 millió forintnyi közpénzt dobott ki hirdetésekre - hangzott el Dobó László és Répássy Róbert keddi sajtótájékoztatóján. |
|
| |
Zwack-bizottság: több tíz milliárd sorsára nem derült fény
|
Augusztus közepén lejárt a Zwack-bizottság mandátuma, mely a Zwack Unicum Rt.-nél folytatott adóvizsgálat szabályosságával foglalkozott. Font Sándor a testület elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a vizsgálat során több kérdésre nem derült fény, ráadásul a kormánypárti tagok a bizottság munkáját összefoglaló elnöki jelentéstervezetet sem fogadták el. |
|
|
|
Mire készül 2006-ban a kormány?
|
Augusztus végéig be kell nyújtania a Pénzügyminisztériumnak a 2006-os költségvetést, amit az MTI híradása szerint a kormány szerdán tárgyal. Ezt követően Gyurcsány Ferenc tart róla sajtótájékoztatót. Áder János már hétfői sajtótájékoztatóján tíz kérdést tett fel ennek kapcsán a miniszterelnöknek. Többek közt arra is szeretne választ kapni a Fidesz, hogy milyen adóemelésre készül a kormány 2006-ban. |
|
| |
Malév-privatizáció: összevesztek a koncon?
|
ÁPV Rt. mai döntése annak köszönhető, hogy a magyar kormánykörökből többen is tartották a markukat a nemzeti légitársaságért, és úgy tűnik, a háttérben összevesztek a koncon. A Fidesz a Malév-privatizáció körülményeit botrányosnak tartja, ezért kezdeményezi, hogy az Országgyűlés költségvetési bizottságának ellenőrző albizottsága megismerhesse ÁPV Rt-nél az eljárás során keletkezett dokumentumokat - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján. |
|
|
|
| |
|
|
A magyar vasút többet érdemel
|
A Fidesz parlamenti frakciója szeptemberben egy ideiglenes bizottság összehívását javasolja a Magyar Államvasutak és magyar vasút jövője érdekében. A magyar vasútnak többre van szüksége nagyképű miniszteri kijelentéseknél és tartalmilag üres kormányhatározatoknál - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Fónagy János. |
|
| |
Malév-privatizció: a szocialisták szárnyakat adnak vágyaiknak?
|
A Fidesz a parlament nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi, melyen a Nemzetbiztonsági Hivatalnak a Malév-privatizáció kapcsán készített kockázatelemzését kívánná megismerni. Fény derülne arra is, hogyan fordulhat elő, hogy az ÁPV Rt. egy ilyen szánalmas, az állam számára kifejezetten hátrányos eljárásban egy eléggé kínos ajánlatról komolyan tárgyaljon, vagy egyáltalán szóba álljon egy jogerősen elítélt személlyel, akit a sajtóhírek szerint egy miniszter, Veres János támogat - hangzott el Wintermantel Zsolt és Demeter Ervin hétfői sajtótájékoztatóján. |
|
|
|