Mindenesetre üdvözlendő dolog, ha a szakképző intézmények és a velük együttműködő vállalkozások nagyobb hangsúlyt fektetnek a szakmát tanulni akaró fiatalok vonzására. Viszont kevésnek tartom a vállakozások állami támogatását e fiatalok képzéséhez. Az ezzel kapcsolatos költségeit nagyon szűkösen fedezi. Sok munka amíg egy fiatalba belenevelik a szakmát. Nem beszélve arról, hogy a lehetőséget a vállakozó teremteti meg. Legalábbis a tisztességes vállakozások, akik odaadják a fiatalnak, ami anyagi juttatás jár neki, mint tanulónak. Ugyanakkor a követelmények és a felelősség is meg van, hogy a szakmát  magtanulja és egyébként dolgozni is megtanuljon, fínnyáskodás nélkül, szeresse a választott szakmát, szeressen abban dolgozni. Lássa a munkájában a szépséget és az eredményességet. A törődő vállakozó keze alól nem ún. kutyaütő szakember kerül ki. Annyi biztos, hogy ezekhez, / gyerek, szülő, iskola, szakma, a kamara, az állam /  igazi együttműködés és egymás tiszteletben tartása szükséges.

Mindenképpen munkát kell adni, főleg a fiataloknak ahhoz, hogy erre rájöjjenek. Tehát azt a tenni akarást ami bennük van idejében meg kell fogni. Ne csak tengjenek lengjenek, mert az idő múlásával arra is rájöhetnek, / tévesen / hogy így is úgy is megvagyok amig a szüleim élnek és dolgoznak, én minek dolgozzak. Természetesen ennek már otthon a családban el kell indulnia, már gyerek korban. De azt tapasztaltam, hogy nem bevonják sok helyen a fiatalt hanem taszítják. Nincs türelem, /nem érek rá / ennek a fontos önállóságra nevelő létkérdésnek a gyarolásáratára? Nagy hiba! Ha, ez később visszaüt akkor meg csodálkoznak rajta mondván, ez a gyerek nem tud dolgozni. Miért is? Úgy néz ki, hogy az a folyamat, ami jellemezte a magyar családokat ilyen tekintetben is megszakadt. / Tisztelet a kivételnek! / Azt látja, hogy dolgozni kell, mert különben sincs más út, de nem tudja hogy fogjon hozzá és ráadásul sok a visszautasítás akkor is mikor felnőtté válik és oda kerül a sora.