ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 
"Az ország és a honvédség megújításának idejét éljük"
2013. augusztus 20., 12:10
Az országot ezer éven át azok tartották meg, azok építették fel és azok védték meg, akik teljesítették a kötelességüket, és most is azok tartják meg, akik elvégzik a munkát, akikre lehet számítani - fogalmazott Hende Csaba.

Áder János köztársasági elnök szerint az állam ma mi vagyunk mindannyian, és meg kell értenünk, akkor válik jobbá életünk, ha nem arra várunk, hogy mindig a másik tegye meg az első lépést. Az államfő Szent István király ünnepén, a budapesti Hősök terén kedden tartott tisztavatáson úgy fogalmazott: "mi vagyunk a garanciái annak, hogy erős, államalkotó nemzetként a jövőben is fennmaradjunk". Hende Csaba honvédelmi miniszter a leendő honvédtisztektől azt kérte: legyenek méltóak elődeikhez, és váltsák valóra a kimondott szót: "a hazáért mindhalálig!".

Teljes cikk>>

A magyar állam alapítására emlékeznek országszerte

Orbán: Szent István nélkül nem lehetnénk itt

Balog: Szent István életműve a mérce napjainkban is

Évszázadok tudása rejlik a teljesítmények mögött


 
* Hozzászólás csak regisztrált tagok számára lehetséges.
Ezt mutasd: 
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések