ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 
"Igazságot kell szolgáltatni az áldozatoknak"
2013. augusztus 28., 15:44
Talán most érkezett el az idő, hogy valóban egy valamire való rendszerváltás lesz és végül a kommunizmus áldozatai is megkapják azt, ami a megélhetésükhöz szükséges - hangzott el Wittner Mária és Rétvári Bence sajtótájékoztatóján.

A kormány tavalyi rendelkezésének megfelelően az idén 50 százalékkal emelkedett a kommunizmus áldozatainak nyugdíja és sor került arra, hogy „felülvizsgálják azokat a pénzeket, amiket az előző rendszer működtetői kaptak meg jutalomból - jelentette ki Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán, a budapesti Terror Háza Múzeumban. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára ugyanitt arról beszélt, az elmúlt három évben mind szimbolikusan, mind anyagilag megmutatkozott a kormány megbecsülése a kommunista időszak idején a szabadságért küzdő és akár az életüket is áldozó emberek irányában.

Teljes cikk>>

Családok ezreinek jelent megbecsülést a kormánydöntés

Wittner: Az áldozatokra mindig emlékezni fogunk

Wittner: Egy régi nagy adósság törlesztése
 
* Hozzászólás csak regisztrált tagok számára lehetséges.
Ezt mutasd: 
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések