ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 
A kormány betartotta a nyugdíjasoknak tett ígéreteit
A kormány betartotta a nyugdíjasoknak tett ígéreteit
2013. november 6., 15:59
Az elmúlt három év után ki lehet jelenteni, hogy a kormány teljesítette az időseknek tett vállalásait - hangzott el Nyitrai Zsolt és Iván László sajtótájékoztatóján.

A Fidesz egyértelműen be tudta tartani, amit vállalt a nyugdíjasokkal kapcsolatban. Azt mondtuk, hogy megvédjük a nyugdíjasokat, illetve a nekik járó különböző juttatásokat, megvédjük a nyugdíjakat és azok reálértékét. Az elmúlt három és fél évben ezt sikerült megtenni - mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója, szerdán, a nyugdíjasok képviselőivel folytatott konzultáción. Iván László, a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának elnöke ugyanitt arról beszélt, az elmúlt három és fél év után jó lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy a jelenlegi kormány teljesítette az időseknek tett vállalásait.

Teljes cikk>>

Hálával és megbecsüléssel tartozunk a szépkorúaknak

"Kötelességünk gondoskodni az előttünk járó korosztályokról"

Balog: Magyarország sokat köszönhet az idős embereknek
 
* Hozzászólás csak regisztrált tagok számára lehetséges.
Ezt mutasd: 
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések